*******
- Szóval Elizabeth, dolgoznál velünk? – kulcsolta össze maga előtt kezeit.
Akármennyire is volt unszimpatikus ez a fickó, aki még csak a nevét se árulta el, és hiába tudtam, hogy anya halála a munkájának volt köszönhető, azt feleltem:
- Igen.
- Remek – csapta össze tenyerét nagy vigyorral az arcán – Aaron majd segít a továbbiakban – mondta, majd kisétált az ajtón. Elképedve néztem a csukott ajtót, melyen minden köszönés nélkül kisétált. Eddig nem tett sok pozitív benyomást számomra ez a fickó, még csak a nevét se árulta el. Mérhetetlen bunkónak tűnik.
Tanácstalanul totyogtam az ajtóhoz, majd gyorsan elhagytam a helységet. Aaron pár méterre az ajtótól ácsorgott a falnak dőlve, s az ajtó becsukódására felkapta a fejét, majd mikor megpillantott elmosolyodott. Lassan odasétáltam hozzá, majd megráztam a fejem.
- Nem szeretem az ilyen rideg és kimért embereket, mint a főnököd. Be sem mutatkozott, azt se tudom ki ez.
- Készülj fel, itt mindenki ilyen. A nevét illetően, senki nem tudja pontosan, egy-két embert leszámítva. Köztük engem – mosolyodott el – Teljes nevén Jonathan Acelsky. De mindenkinek úgy mutatkozik be, hogy Ace. Sosem mondja meg az igazi nevét, a te esetedben pedig úgy tűnik be se mutatkozott. Na de a lényeg, hogy itt mindenki Acenek szólítja.
- Valami fontos ember vagy itt? A bejáratnál is csak azért hagytak békén, mert te azt mondtad veled vagyok – vázoltam a nemrég történteket. Aaron elmosolyodott, és ennek láttán nekem is egy aprócska mosoly húzódott a számra.
- Jelentős dolgokat intézek. De mivel most én vagyok a kisfőnököd, ezért azt csináljuk, amit én mondok. Szóval menj öltözni, aztán kezdődhet a katonai kiképzés – dobott a kezembe egy fekete táskát – Ott van a női öltöző – mutatott a terem másik oldalán lévő folyosóra – Én is átöltözök. Öt perc múlva itt találkozunk – mondta és bement a tőlünk néhány lépésre lévő férfiöltözőbe.
Komótosan indultam meg az öltözőhöz. Még hogy öt perc múlva
találkozunk; öt perc, mire az öltözőhöz érek. De nem különösebben izgattam
magam, hogy esetleg Aaronnak várakoznia kell majd rám. Nem hiszem, hogy
lelépne, amíg öltözködök.
Még mindig a leglassabb tempómban lépkedtem, kezemben a fekete táskát lóbálva, amikor is feltűnt, hogy néhány szempár rám szegeződik. Végig mértem az épp körülöttem edző embereket, akik nyomon követték minden egyes lépésem, s ha rájuk néztem, elkapták tekintetüket, mintha ott se lennék. Kényelmetlenül éreztem magam, hogy néznek, attól meg még rosszabb volt, hogy nem tudtam miért. Gyorsítottam a tempómon, majd elértem a folyosóra, aminek két oldalán egy-egy ajtó volt. A jobb oldalin egy fekete női emberke volt felfestve, alatta pedig az „öltöző” felirat. A baloldali ajtó, az öltözőével ellentétben, fémből készült volt és egy tábla függeszkedett rajta a „belépés tilos”. Rögtön elkapott a kíváncsiság mi lehet odabent, ezért lenyomtam a fémkilincset. Meglepő, nem nyílt ki. Csalódottan léptem az öltöző ajtajához, majd beléptem. Az ajtó melletti tálkából kikaptam egy kulcsot, majd miután megállapítottam, hogy a 93-as szám áll rajta, elkezdtem a sorok között kutakodni az én szekrényem után. Rá is leltem, aminek örültem, aztán meg is ismerkedtem a szomszéd szekrény tulajdonosával, aminek annyira már nem örültem. Magas nő volt, izmos testalkattal, feje tetején mézszőke haja egy kócos kontyban meredezett mindenfelé. Tekintete cseppet sem barátságosnak mondható, vonásai kemények és komolyak voltak. Tipikusan olyan nő volt, akire ha egy férfi néz rá, még az is retteg. Én pedig szinte szívrohamot kaptam rémületemben.
- Te meg ki a rák vagy? – kérdezte hozzám közel hajolva. Megilletődve néztem rá, de egy hang se jött ki a torkomon. –Nem válaszolsz? Tán néma vagy? Mindegy is. Legyen a neved hármas – mondta, majd becsapta a szekrényajtaját és eltűnt. Szekrényén egy név szerepelt, mely nyilván az ő neve volt.
Gyorsan kaptam észbe, hogy Aaron már biztos ott van és rám vár, szóval gyorsan a padra dobtam a táskát és elkezdtem kipakolni a tartalmát. Elsőnek egy fekete crop top akadt a kezembe, majd egy marha rövid fekete nadrág, végül egy fehér edzőcipő. Sűrűn pislogva néztem a padra kipakolt darabokat.
- Komolyan Aaron? – tártam szét a kezem, mintha előttem lenne és neki mondanám. Ha valaki látott biztos idiótának gondolt abban a pillanatban.
Fejemet csóválva elkezdtem levetni saját ruháim, majd belebújtam az Aaron által kapott rongyokba. Végignéztem magamon, és úgy éreztem, mintha csak egy szál fehérneműben meg egy cipőben álldogálnék ott. Majd végül minden mindegy alapon elindultam oda, ahol megbeszéltük Aaronnal a találkozásunk. A terem másik végéig való utam alatt ismét megkaptam az engem bámuló tekinteteket, bár most javarészt a férfi nemből valóktól, ami nyilván a ruhámnak volt köszönhető. Elég kényelmetlenül éreztem magam, hogy bámulnak, ráadásul fiúk. Mindig is zavarban voltam, és nem is igazán szerettem, ha néznek. Tanácstalan voltam, mit kezdjek magammal, így a kezemben lévő szekrénykulcsot babráltam, miközben megfigyeltem a világítást. Energiatakarékos izzókat használnak, megállapítottam. Végül elértem a találkozási pontot, ahol Aaron háttal nekem turkált egy másik fekete táskában. Végig vezettem rajta tekintetem. Fekete bő ülepű melegítőben volt, egy fekete atlétában, így jól látszottak eres karjai és egy fekete és zöld színű edzőcipő volt a lábán. Tekintetem le- és felvezettem rajta, és minden egyes porcikáját végigmértem. Olyan érzést váltott ki belőlem, amit ritkán érzek egy fiúval kapcsolatban, ránéztem és beleremegett a bensőm. Akaratlanul is beharaptam kicsit ajkaim, ő pedig ebben a pillanatban megfordult, s elmosolyodott. Végig tekintett rajtam, ahogy azt én tettem vele az előbb, de ő ezt sokkal tovább csinálta, így már kissé kényelmetlen volt. Hogy eltereljem a figyelmét az öltözékem elemzéséről, amit mellesleg ő szándékozott nekem edzésre adni, kezemmel a fekete táska felé böktem, amiben az előbb kutakodott.
- Mi van benne?
- Öm..Bocs. Na..Hát, szóval – motyogta, s közben a tarkóját vakargatta és idegesen tekintett, hol a táskára, hol rám. Zavarba jött. Elmosolyodtam dadogásán, majd a táskához léptem és belekukkantottam.
- Szóval? – kérdeztem halkan nevetve.
- Ezzel bekötjük a kezed – vett a kezébe egy guriga fekete vászonszerűséget, majd megfogta karomat és elkezdte rátekerni az anyagot.
- És ez mire szolgál? – kérdeztem tovább.
- Arra, hogy nehogy megsérüljön a kezed. Annak senki nem örülne – mondta halkan. Észrevettem, hogy tekintetét el sem mozdítja az anyagról, amit éppen a kezemre csavart. Sem jobbra, sem balra nem tekintett, még egy másodperc töredékéig sem, rám pedig végkép nem.
- Mit fogunk csinálni? – Lina gyakran mondja, hogy kíváncsi-fáncsi vagyok, és hamar meg fogok öregedni. De hiába hív néha ezen a hülye néven, én akkor is kérdezősködök, ha ezt a gúnynevet akasztja rám. Mindig tudni akartam mi történik, vagy mi fog történi, hogy mi miért van és egyebek. Szeretek tisztában lenni a dolgokkal.
- Önvédelmet gyakorlunk karral, lábbal. Tisztában vagyok vele, hogy jó vagy ebben, de magam is szeretnék meggyőződni róla. Csak a biztonság kedvéért – mondta, s egy erőset rántott a fekete anyagon, majd egy apró kapoccsal rögzítette a kezemen. Hozzáfogott a bal kézfejem bebugyolálásába is.
- Attól tartok az jól jön. Hiába járatott anya önvédelmi órákra, meg különböző harcművészetekre, amiket tudok is alkalmazni, ha esetleg arra kerülne sor, hogy a puszta kezemmel védjem meg magam, vagyis megöljek valakit, az nem menne – erősen beharaptam az alsó ajkam. Aaron rám emelte a tekintetét és egy pillanatra abbahagyta a kötözést.
- Múltkor ügyesen megvédted magad. Egyébként, amikor csak tudok, melletted leszek – suttogta, mintha nem akarná, hogy bárki is meghallja.
- Köszönöm Aaron – mosolyogtam rá.
Befejezte a kézfejem rögzítését, majd pár perc alatt a sajátját is betekergette. Felkapta a földön heverő fekete táskát, majd megindult a terem jobb oldala felé. Értetlenül álltam még mindig ugyanazon a helyen, ahol fél perce. Aaron gyorsan megpördült, majd a kezével intett, hogy kövessem. Lassú léptekkel sétáltam mellé, majd mikor odaértem megragadta a karom és sürgősebben kezdett húzni.
A terem azon része, ahová vezetett két részből állt. A távolabbi futógépekkel, súlyokkal, tológépekkel volt tele és a futógépek látványa igencsak vonzotta a tekintetem. Szomorúan nyugtáztam, hogy Aaron a fejét rázva a terem ezen részének másik felére mutat. Az egész szinte csak matracokból állt, és sok helyen kézzel, lábbal edzettek.
- Nekünk nem lesz szükségünk azokra a gépekre – fordult felém vidáman Aaron. A táskát ledobta az egyik matracplacc melletti padra, majd elhelyezkedett a matrac közepén. – Gyere.
- Jobban pártolnám, ha mondjuk, futnánk – biggyesztettem le a szám, miközben odacsoszogtam hozzá.
- Majd azt is beiktatom az edzéstervbe, mert én csupa szív vagyok és figyelembe veszem a tanítványom érdekeit – mondta mély, komoly hangon, amin elnevettem magam – Fordíts hátat nekem – utasított, én pedig engedelmeskedtem. Utólag azt kívánom bár ne tettem volna. Gyors mozdulattal ragadta meg a karom, majd szinte kicsavarva a hátamnak feszítette
- Ha valaki megtámad hátulról és így lefogja a karod, mit teszel? – kérdezte. Éreztem a meleg leheletét a nyakamon, szinte beleégtek a szavai. Akaratom ellenére beharaptam az ajkam, majd picit megráztam a fejem és gyorsan forogtam egyet oldalra, így már vele szembe álltam, a karom viszont még mindig feszült. Közelebb léptem egy lépést és megragadtam a másik karját is, majd kereszteztem őket. Szemei elkerekedtek, én pedig rámosolyogtam, majd a hasába térdeltem, amitől előre görnyedt. Innen már gyors volt az útja lefelé. Egyik kezét elengedtem, miközben lábammal hátrébb toltam az övét,és teljes testsúlyommal a hátára nehézkedtem. Kisebb puffanással ért földet, én pedig rajta feküdtem. Győzelemittas mosollyal az arcomon gurultam le róla, és szétterültem mellette.
- Hát ez kissé váratlan volt a számomra. Nem gondoltam volna, hogy ilyen egyszerű módon is le lehet valakit teperni – halkan nevetve fordultam a hason fetrengő Aaron felé – Minden elismerésem Elizabeth, ezért jár neked egy piros pont.
- Köszönöm mester – néztem rá csillogó szemekkel. Mosolyogva megcsóválta a fejét, majd sóhajtott egy aprót.
- Nem akarom, hogy megint leteperj..
- Neem? – kérdeztem mosolyogva.
- Mármint, nem úgy. Nem.. – kézfejével megint a tarkóját kezdte vakargatni.
- Tudom, hogy hogy értetted – mondtam nyugtatólag, bár élveztem, hogy zavarban van.
- Na jó. Menjünk haza inkább. Holnap reggel nyolckor találkozunk itt – tápászkodott fel – Addig is jó pihenést Elizabeth.
- Gyorsan leráztál, mit ne mondjak – néztem rá szomorúan még mindig a földön feküdve. Nagy árnyék vetődött rám, majd két pillantás között Aaront vettem észre felém tornyosulni. Kezét nekem nyújtotta, majd felrántott a földről.
- Fáradt vagyok, és szerintem rád is rád fér egy alapos pihenés, szóval örülj, hogy leráztalak, mert holnaptól jön a kőkemény edzés – magyarázta.
- Alig várom – mondtam a fejem rázva.
- Elhiszem – mosolygott rám.
- Szia Aaron – mondtam halkan.
- Viszlát Eli – mosolygott rám féloldalasan, majd hátat fordított és megindult az öltöző felé.
Pár pillanatig még néztem, ahogy távolodik. Az agyamba véstem mindes egyes porcikáját, amíg holnap reggel újra nem látom. Bármi is történjen velem, nagyon rég volt már, hogy ilyet éreztem. Megrémiszt ez a dolog.
Még mindig a leglassabb tempómban lépkedtem, kezemben a fekete táskát lóbálva, amikor is feltűnt, hogy néhány szempár rám szegeződik. Végig mértem az épp körülöttem edző embereket, akik nyomon követték minden egyes lépésem, s ha rájuk néztem, elkapták tekintetüket, mintha ott se lennék. Kényelmetlenül éreztem magam, hogy néznek, attól meg még rosszabb volt, hogy nem tudtam miért. Gyorsítottam a tempómon, majd elértem a folyosóra, aminek két oldalán egy-egy ajtó volt. A jobb oldalin egy fekete női emberke volt felfestve, alatta pedig az „öltöző” felirat. A baloldali ajtó, az öltözőével ellentétben, fémből készült volt és egy tábla függeszkedett rajta a „belépés tilos”. Rögtön elkapott a kíváncsiság mi lehet odabent, ezért lenyomtam a fémkilincset. Meglepő, nem nyílt ki. Csalódottan léptem az öltöző ajtajához, majd beléptem. Az ajtó melletti tálkából kikaptam egy kulcsot, majd miután megállapítottam, hogy a 93-as szám áll rajta, elkezdtem a sorok között kutakodni az én szekrényem után. Rá is leltem, aminek örültem, aztán meg is ismerkedtem a szomszéd szekrény tulajdonosával, aminek annyira már nem örültem. Magas nő volt, izmos testalkattal, feje tetején mézszőke haja egy kócos kontyban meredezett mindenfelé. Tekintete cseppet sem barátságosnak mondható, vonásai kemények és komolyak voltak. Tipikusan olyan nő volt, akire ha egy férfi néz rá, még az is retteg. Én pedig szinte szívrohamot kaptam rémületemben.
- Te meg ki a rák vagy? – kérdezte hozzám közel hajolva. Megilletődve néztem rá, de egy hang se jött ki a torkomon. –Nem válaszolsz? Tán néma vagy? Mindegy is. Legyen a neved hármas – mondta, majd becsapta a szekrényajtaját és eltűnt. Szekrényén egy név szerepelt, mely nyilván az ő neve volt.
Gyorsan kaptam észbe, hogy Aaron már biztos ott van és rám vár, szóval gyorsan a padra dobtam a táskát és elkezdtem kipakolni a tartalmát. Elsőnek egy fekete crop top akadt a kezembe, majd egy marha rövid fekete nadrág, végül egy fehér edzőcipő. Sűrűn pislogva néztem a padra kipakolt darabokat.
- Komolyan Aaron? – tártam szét a kezem, mintha előttem lenne és neki mondanám. Ha valaki látott biztos idiótának gondolt abban a pillanatban.
Fejemet csóválva elkezdtem levetni saját ruháim, majd belebújtam az Aaron által kapott rongyokba. Végignéztem magamon, és úgy éreztem, mintha csak egy szál fehérneműben meg egy cipőben álldogálnék ott. Majd végül minden mindegy alapon elindultam oda, ahol megbeszéltük Aaronnal a találkozásunk. A terem másik végéig való utam alatt ismét megkaptam az engem bámuló tekinteteket, bár most javarészt a férfi nemből valóktól, ami nyilván a ruhámnak volt köszönhető. Elég kényelmetlenül éreztem magam, hogy bámulnak, ráadásul fiúk. Mindig is zavarban voltam, és nem is igazán szerettem, ha néznek. Tanácstalan voltam, mit kezdjek magammal, így a kezemben lévő szekrénykulcsot babráltam, miközben megfigyeltem a világítást. Energiatakarékos izzókat használnak, megállapítottam. Végül elértem a találkozási pontot, ahol Aaron háttal nekem turkált egy másik fekete táskában. Végig vezettem rajta tekintetem. Fekete bő ülepű melegítőben volt, egy fekete atlétában, így jól látszottak eres karjai és egy fekete és zöld színű edzőcipő volt a lábán. Tekintetem le- és felvezettem rajta, és minden egyes porcikáját végigmértem. Olyan érzést váltott ki belőlem, amit ritkán érzek egy fiúval kapcsolatban, ránéztem és beleremegett a bensőm. Akaratlanul is beharaptam kicsit ajkaim, ő pedig ebben a pillanatban megfordult, s elmosolyodott. Végig tekintett rajtam, ahogy azt én tettem vele az előbb, de ő ezt sokkal tovább csinálta, így már kissé kényelmetlen volt. Hogy eltereljem a figyelmét az öltözékem elemzéséről, amit mellesleg ő szándékozott nekem edzésre adni, kezemmel a fekete táska felé böktem, amiben az előbb kutakodott.
- Mi van benne?
- Öm..Bocs. Na..Hát, szóval – motyogta, s közben a tarkóját vakargatta és idegesen tekintett, hol a táskára, hol rám. Zavarba jött. Elmosolyodtam dadogásán, majd a táskához léptem és belekukkantottam.
- Szóval? – kérdeztem halkan nevetve.
- Ezzel bekötjük a kezed – vett a kezébe egy guriga fekete vászonszerűséget, majd megfogta karomat és elkezdte rátekerni az anyagot.
- És ez mire szolgál? – kérdeztem tovább.
- Arra, hogy nehogy megsérüljön a kezed. Annak senki nem örülne – mondta halkan. Észrevettem, hogy tekintetét el sem mozdítja az anyagról, amit éppen a kezemre csavart. Sem jobbra, sem balra nem tekintett, még egy másodperc töredékéig sem, rám pedig végkép nem.
- Mit fogunk csinálni? – Lina gyakran mondja, hogy kíváncsi-fáncsi vagyok, és hamar meg fogok öregedni. De hiába hív néha ezen a hülye néven, én akkor is kérdezősködök, ha ezt a gúnynevet akasztja rám. Mindig tudni akartam mi történik, vagy mi fog történi, hogy mi miért van és egyebek. Szeretek tisztában lenni a dolgokkal.
- Önvédelmet gyakorlunk karral, lábbal. Tisztában vagyok vele, hogy jó vagy ebben, de magam is szeretnék meggyőződni róla. Csak a biztonság kedvéért – mondta, s egy erőset rántott a fekete anyagon, majd egy apró kapoccsal rögzítette a kezemen. Hozzáfogott a bal kézfejem bebugyolálásába is.
- Attól tartok az jól jön. Hiába járatott anya önvédelmi órákra, meg különböző harcművészetekre, amiket tudok is alkalmazni, ha esetleg arra kerülne sor, hogy a puszta kezemmel védjem meg magam, vagyis megöljek valakit, az nem menne – erősen beharaptam az alsó ajkam. Aaron rám emelte a tekintetét és egy pillanatra abbahagyta a kötözést.
- Múltkor ügyesen megvédted magad. Egyébként, amikor csak tudok, melletted leszek – suttogta, mintha nem akarná, hogy bárki is meghallja.
- Köszönöm Aaron – mosolyogtam rá.
Befejezte a kézfejem rögzítését, majd pár perc alatt a sajátját is betekergette. Felkapta a földön heverő fekete táskát, majd megindult a terem jobb oldala felé. Értetlenül álltam még mindig ugyanazon a helyen, ahol fél perce. Aaron gyorsan megpördült, majd a kezével intett, hogy kövessem. Lassú léptekkel sétáltam mellé, majd mikor odaértem megragadta a karom és sürgősebben kezdett húzni.
A terem azon része, ahová vezetett két részből állt. A távolabbi futógépekkel, súlyokkal, tológépekkel volt tele és a futógépek látványa igencsak vonzotta a tekintetem. Szomorúan nyugtáztam, hogy Aaron a fejét rázva a terem ezen részének másik felére mutat. Az egész szinte csak matracokból állt, és sok helyen kézzel, lábbal edzettek.
- Nekünk nem lesz szükségünk azokra a gépekre – fordult felém vidáman Aaron. A táskát ledobta az egyik matracplacc melletti padra, majd elhelyezkedett a matrac közepén. – Gyere.
- Jobban pártolnám, ha mondjuk, futnánk – biggyesztettem le a szám, miközben odacsoszogtam hozzá.
- Majd azt is beiktatom az edzéstervbe, mert én csupa szív vagyok és figyelembe veszem a tanítványom érdekeit – mondta mély, komoly hangon, amin elnevettem magam – Fordíts hátat nekem – utasított, én pedig engedelmeskedtem. Utólag azt kívánom bár ne tettem volna. Gyors mozdulattal ragadta meg a karom, majd szinte kicsavarva a hátamnak feszítette
- Ha valaki megtámad hátulról és így lefogja a karod, mit teszel? – kérdezte. Éreztem a meleg leheletét a nyakamon, szinte beleégtek a szavai. Akaratom ellenére beharaptam az ajkam, majd picit megráztam a fejem és gyorsan forogtam egyet oldalra, így már vele szembe álltam, a karom viszont még mindig feszült. Közelebb léptem egy lépést és megragadtam a másik karját is, majd kereszteztem őket. Szemei elkerekedtek, én pedig rámosolyogtam, majd a hasába térdeltem, amitől előre görnyedt. Innen már gyors volt az útja lefelé. Egyik kezét elengedtem, miközben lábammal hátrébb toltam az övét,és teljes testsúlyommal a hátára nehézkedtem. Kisebb puffanással ért földet, én pedig rajta feküdtem. Győzelemittas mosollyal az arcomon gurultam le róla, és szétterültem mellette.
- Hát ez kissé váratlan volt a számomra. Nem gondoltam volna, hogy ilyen egyszerű módon is le lehet valakit teperni – halkan nevetve fordultam a hason fetrengő Aaron felé – Minden elismerésem Elizabeth, ezért jár neked egy piros pont.
- Köszönöm mester – néztem rá csillogó szemekkel. Mosolyogva megcsóválta a fejét, majd sóhajtott egy aprót.
- Nem akarom, hogy megint leteperj..
- Neem? – kérdeztem mosolyogva.
- Mármint, nem úgy. Nem.. – kézfejével megint a tarkóját kezdte vakargatni.
- Tudom, hogy hogy értetted – mondtam nyugtatólag, bár élveztem, hogy zavarban van.
- Na jó. Menjünk haza inkább. Holnap reggel nyolckor találkozunk itt – tápászkodott fel – Addig is jó pihenést Elizabeth.
- Gyorsan leráztál, mit ne mondjak – néztem rá szomorúan még mindig a földön feküdve. Nagy árnyék vetődött rám, majd két pillantás között Aaront vettem észre felém tornyosulni. Kezét nekem nyújtotta, majd felrántott a földről.
- Fáradt vagyok, és szerintem rád is rád fér egy alapos pihenés, szóval örülj, hogy leráztalak, mert holnaptól jön a kőkemény edzés – magyarázta.
- Alig várom – mondtam a fejem rázva.
- Elhiszem – mosolygott rám.
- Szia Aaron – mondtam halkan.
- Viszlát Eli – mosolygott rám féloldalasan, majd hátat fordított és megindult az öltöző felé.
Pár pillanatig még néztem, ahogy távolodik. Az agyamba véstem mindes egyes porcikáját, amíg holnap reggel újra nem látom. Bármi is történjen velem, nagyon rég volt már, hogy ilyet éreztem. Megrémiszt ez a dolog.
*******
