*8

(FRISSÍTETT!)

*******

A déli nap meleg sugarai betörtek a függöny melletti kis résen, szinte égették az ágyban alvó lány bőrét. Lassan nyitotta fel szemhéját, majd megdörzsölte szemeit. Nem sietve lépkedett ki a szobából, ahol síri csend uralkodott.
A konyhába ment, annak reményében, hogy talál egy kis teának való növényt. Végig nézte a konyha szekrényeinek mind egyes zugát, de nem akadt semmi iható, vagy ehető a kezébe.
A fürdőbe ment, hogy elkészüljön és elmenjen venni némi evésre és ivásra alkalmas dolgot.
Pár perc alatt el is készült, és indulásra készen állt a bejárat előtt. Kis szövettáskája egyik fülét jobb vállára dobta, majd vidáman kilépett a lakásból. Amikor kilépett a kissé komor folyosóra szomorúság fogta el. Sokkal szívesebben lett volna otthon, az anyjával, teázgatnának, hallgatná anyja siránkozását arról, hogy elvégezte a középiskolát, de még ötlete sincs, mit kezd életével. De otthon lenne, az
Megrázta fejét, mintha evvel a gondolatait is elzavarná agyából, majd a lifthez lépett, és megnyomta a gombot. Az ajtó néhány másodperc múlva nyílt is és egy öltönyös fiú lépett ki a liftből, Eli pedig vele egy időben beszállt.
Aranyos puccoska.

anyjával, és neki ennyi bőven elég lenne.

Csak egy pillanat töredékéig látta a fiút, valami mégis megfogta benne. Úgy vonzotta, mint egy mágnes, és úgy is érezte, hogy ha hozzá ér többé nem akarná elengedni. A mágnesesség örökké hozzátapasztaná. Különös módon, szinte figyelmen kívül hagyta, hogy külsőre egy puccos, beképzelt sznobnak nézett ki. Valamit mégis látott benne.
Tekintetét csak akkor vette le a fiúról, amikor a lift ajtó teljesen bezárult.

^{……………………………………………………………………………………………………………………}

Hosszas szenvedés után sikerült átcipelnie a tucatnyi szatyrot a hallon. Párszor mérgelődött magában egy-egy sort, hiszen az emberek nyüzsögtek a helységben, mégsem jutott egyiknek sem az eszébe hogy segítsen neki. Türelmetlenül várta, hogy a lift leérkezzen, de az csak nem akart megérkezni.
- A lift jelenleg nem üzemel, kisasszony – szólt oda neki egy negyven év körüli pasas, akin piros egyenruha volt, minden bizonnyal ő a portás.
- Hogy az a… - mérgelődött Eli, majd idegesen felvette a földre helyezett szatyrait és megindult a lépcsők felé.
Nem üzemel egy lift sem a három közül, valamit jól elronthattak. Most cipelhetem ezeket a szutykokat fel a világ tetejére. Persze, semmi baj nincsen evvel. Az volt a mai napra a tervem, hogy húsz kilót cipeljek fel a lépcsőkön…

Eli rendesen elmerült a gondolataiban, teljesen kizárva a külvilágot. Arra eszmélt, hogy valaki meglöki a vállát. Nem volt nagy a lökés, de éppen elég, hogy elveszítse egyensúlyát magas sarkú cipőjében, és visszaessen azon a pár lépcsőfokon, amit az előző szinttől haladt felfelé.
Az esés közben karját reflexből kinyújtotta, hogy megtámaszkodjon valamiben, jelen esetben a padlóban. De karja mintha gumiból lenne, úgy csuklott össze alatta, amire ennek következtében rá is esett. Egész karját átjárta a fájdalom, aminek hatására fel is szisszent. Szorosan hunyta össze szemeit, várva, hogy elmúljon a fájdalma, viszont egy kéz megragadta fájó karját és felrántotta a hideg padlóról.
- Normális vagy!? – üvöltött rá, és elrántotta karját az ismeretlen kezei közül. Jobb kezével dörzsölni kezdte karját, hátha a dörzsöléstől elmúlik a karjába nyilalló fájdalom.
- Bocsánat nem akartam – mondta egy komor hang. Eli irányába kapta fejét, és szemben találta magát avval a fiúval, akivel a liftnél is találkozott. A cuki kis puccoska.. Eli végigvezette tekintetét a fiún, de most nem öltönyben volt, mint előző találkozásukkor. Egy laza fekete, mélyülepű nadrág volt rajta, egy fehér atléta és egy szintén fehér futócipő.
- Legközelebb figyelj oda puccoska – fordult el, és elkezdte szedegetni szatyrait, de egy nehezebb szatyor felvételekkor karja, mintha nem lett volna benne csont, összerogyott a súly alatt. – Nem hiszem el. Nem elég, hogy fel kell cipelnem több száz szatyrot ezen a nyamvadt lépcsőn, egy idióta csicsás pasi még le is lök. Kellett nekem idejönni erre a nyamvadt puccos telepre – mormogta magában. Háta mögött megköszörülte valaki a torkát. A fiú még mindig ott állt és hallgatta, ahogy Eli magában mérgelődik. Felvont szemöldökkel nézett a lányra.
- Ha gondolod, az idióta csicsás pasi segíthet felcipelni a cuccaid – mosolyodott el féloldalasan. Eli megforgatta szemeit, karjait pedig keresztbefonta. A fiú még mindig mosolyogva kémlelte Eli arcát. A lány érezte a fiú tekintetét magán, hangosan kifújta a levegőt, majd enyhített arcvonásain.
- De csak mert lebénítottál. Miattad életképtelenné váltam – mondta Eli, és a szatyrok felé mutatott – Kezdheted is – mondta a fiúra nézve. A fiú mosolyogva megrázta fejét, majd a szatyrokért nyúlt és elindult felfelé.
- Hova is kéne vinnem? – torpant meg néhány lépcsőfok után.
- Még öt emelettel feljebb – mosolyodott el gúnyosan Eli, a fiú pedig elindult.

Néhány emelettel, és jó sok lépcsővel később a fiú megkönnyebbülve tette le a folyosóra bevezető ajtó elé a szatyrokat. Eli kinyitotta az ajtót, majd pár másodperc múlva vissza is csukta. A fiú értetlenül nézett Elire, aki kuncogását próbálta visszafogni, majd miután sikerült neki komoly tekintettel nézett az idióta fejet vágó fiúra.
- Még egy emelettel feljebb – harapta be ajkait.
- Most ugye csak szórakozol? – túrt bele dús hajába a fiú. Eli követte a fiú mozdulatait, majd hosszasan nézte Őt, egy fejrázással tért vissza gondolataiból.
- Nem. Segítek, a jobb kezem még használható – nyúlt néhány szatyorért. A fiú halk kuncogásba kezdett, Eli pedig értetlen arckifejezéssel nézte, ahogy a fiú kezét a szája elé tartva kuncog. Aranyosnak találta a kuncogását, maga sem tudta miért.
- Na jó. Mi olyan mulatságos puccoska? – tette csípőre kezeit. A fiú elkomolyodott, de mosolya ott bujkált ajkain, amiről kis gödröcskéi is árulkodtak.
- Kicsit más dolog jutott eszembe erről a mondatról – mondta mosolyogva, majd elnevette magát. Eli felvont szemöldökkel nézte a nevető fiút, majd tudatán kívül, elmosolyodott. Felkapott néhány szatyrot, majd a még mindig nevető fiúra nézett.
- Most akkor segítesz, vagy nem?
- Jövök már – kapta fel a maradék szatyrot.

Útközben felfelé kuncogott még párat, amin Eli szüntelenül mosolygott. Nem tudta még mindig hogy miért, de mosolyt csalt az arcára ez a fiú, bár ezt próbálta leplezni előtte. A lakás ajtaja elé érve, Eli lerakta végre a nehéz holmikat, a fiú is így tett, majd mosolyogva Elire nézett.
- Üdvözöllek a puccos telepen, szomszéd! – tárta szét karját nagy vigyorral az arcán. Eli szemöldök ráncolva nézte a fiú mozdulatsorát, nem értette miről beszél, ez a fiúnak is feltűnt. – A szemközti lakásban lakom – mutatott magamögé. Eli bólintott, jelezve, hogy érti. Kínos csend állt be kettejük között, a fiú szüntelenül kémlelte Eli arcát, aki ezt érezte, zavarát pedig lehajtott fejjel, kulcscsomóját tanulmányozva próbálta palástolni.

A csendben Eli tisztán hallotta, ahogy a vele szemben álló srác ki és belélegzi a levegőt. Akarata ellenére is, felvette a fiú légzési ütemét, és vele egyszerre jutatta oxigénhez tüdejét. A következő pillanatban már nem hallotta a fiú lélegzetét, azt hitte, hogy elment. Felemelte fejét, hogy megbizonyosodjon arról, hogy a srác, köszönés és minden egyéb nélkül otthagyta. Amikor fejét felemelte kellemes csalódás érte, mert a fiú még mindig ott állt és épp szólásra nyitotta száját. Magassága, csak most tűnt fel Eli számára, bár mellette mindenki magas volt.
- Egyébként, David vagyok – mosolygott Elire.
- Elizabeth – nyújtotta kezét a fiú felé, aki az övét Eliébe helyezte. A lány az összeérő kezeikre szegezte tekintetét, s eszébe jutott, mikor fogta meg valaki olyannak a kezét, akit teljes szívéből szeretett. Amikor ez eszébe jutott, néhány könnycsepp kúszott szemébe, kezét pedig kirántotta a fiú keze közül.
- És Elizabeth…
- Csak Eli. Nem szeretem az Elizabethet – szakította félbe Davidet.
- Szóval, Eli. Nem tetszik ez a hely? – nézett a lány szemébe, Ő viszont kerülte a szemkontaktust és tekintetét körbevezette a helységben, majd megállapodott egy tűzoltó készüléken. Úgy nézte az eszközt, akárcsak ha farkasszemet nézne vele. David elmosolyodott a lány cselekedetén, de úgy tett, mintha fel sem tűnt volna neki, hogy Eli kerüli a szemkontaktust, Ő továbbra is a lány szemeit nézte.
- Olyan komor, és tele van komoly, csicsás emberekkel – fintorgott Eli. – Még ezt a folyosót is utálom. Olyan sötét, és unalmas. Igazán feldobhatnák, legalább pár virággal – résnyire zárta szemeit, s maga előtt elképzelte, mennyivel szebb és kellemesebb hatása lenne a komor, sötét folyosónak, ha egy kis átalakítást vezetnének le rajta.
- Hmm. Én már megszoktam – vont vállat. – Délután nem jönnél el velem valahova? Kiengesztelnélek az életképtelenné tevésed miatt – mosolygott David.
- Ha kitalálsz olyan programot, ami nekem is tetszene, akkor legyen – vont vállat Eli.
Igazából nem akart a fiúval több időt tölteni. Úgy érezte, hogy már így is túl közel került hozzá, pedig nem is ismeri igazán. Nem akart egy fiú közelébe sem kerülni. Tanult a múltban történtekből, és elhatározta, hogy többet nem kerül olyan közel senkihez sem, mint néhány évvel ezelőtt. Tudta, hogy David nem fog rájönni, mit is szeret csinálni, mi az, ami őt is lekötné.
David mosolyogva méregette Elit, agyalt, hogy mi az, ami tetszene neki.
- Szerintem, te olyan tipikus forrócsokizgatós, parkban sétálgatós típus vagy, bár lehet inkább teázgatós. Igen, teázgatós vagy – gondolkozott David. Eli tátott szájjal nézett Davidre, nem gondolta, hogy kitalálja mit szeret. Mégis, szinte teljesen elmondta, hogy mi az, amit ő szívesen csinál. – Eltaláltam? – vigyorgott szélesen.
- Majdnem. Az első tipped volt jó, forrócsoki mániás vagyok – mosolygott Davidre, és magát is meglepte, hogy belenézett a szemébe. Szinte elveszett mogyoróbarna szemében, mintha elvarázsolná a tekintetével.
- Remek! Akkor hétkor találkozunk itt, és utána mehet a randi – villantotta meg fogsorát David. Eli a randi szó hallatára felkapta fejét, s már kezdte volna gondolatát megosztani a vigyorgó fiúval, miszerint ez csak egy baráti találkozó, azonban a nagy lendülettel kinyíló lakásajtó elterelte figyelmét.
Lina, amint megpillantotta, hogy egy fiú van Eli társaságában, mosolyra húzta száját. Örömét leplezve fordult barátnője felé, aki zavarban volt, ezt semmilyen módon nem tudta volna leplezni. Fehér ruhájának alját gyűrkélte, amit hétköznapokra nem igazán vett volna fel, de gondolta, megpróbál beilleszkedni az itteni környezetbe.
- Hali – köszönt vidáman Lina, és egy nagy mosoly kíséretében a fiú felé intett. – Lina vagyok – nyújtotta kezét.
- Én David vagyok – bólintott a lány felé.
- Lizi jönnöd kéne, Aaron már halálra aggódta magát miattad – magyarázta Lina. David felkapta a fejét, amikor a fiú nevet hallotta. Eltöprengett, hogy ez a bizonyos Aaron, Eli barátja lenne…
- Én nem is zavarok tovább. Akkor majd találkozunk – mosolygott Elire, majd intett a mögötte nagy vigyorral álló szőkeségnek.

Amint David belépett lakása ajtaján, Lina megragadta Eli kezét, aki még mindig a becsukódott ajtót figyelte, majd a túlbuzgó lány berángatta Elit a lakásba.
A kanapén Aaron ült, aki Eli beléptére felkapta a fejét, s idegesen pattant fel addigi ülőhelyéről.
- Mégis hol a fenében voltál? Mi lett volna, ha valaki megint megtámad? Nem volt nálad fegyver sem, nem vagy kiképezve sem. Hol voltál? – Aaronból csak úgy áradtak a kérdések.
- Vásároltam – tartotta magasabbra a szatyrokat Eli – Nem támadott meg senki, azon kívül, hogy az egyik puccos ember lelökött a lépcsőről és most fáj a karom. Fegyvert meg miért hordanék magamnál? Használni sem tudom – vont vállat, és a kanapéra dőlt. Aaron idegesen hajába túrt, majd a lányhoz hajolt.

- Ha bajod esik, akkor az a te bajod. Egyébként, holnap beviszlek a központba és elkezdünk kiképezni – mondta Aaron, miközben visszatelepedett a kanapéra, és kezei közé fogta kávéját.
- És azt megtudhatnám végre, hogy pontosan melyik rendvédelmi, kémes izébizénél dolgozott anyám, és nem mellesleg a bátyám? – sétált Eli a ablakhoz, s San Francisco sürgő-forgó életét kezdte tanulmányozni.
- Mivel még hivatalosan nem vagy az ügynökség dolgozója, így semmi konkrét információt nem árulhatok el neked – felelte a fiú.
- Aaron kérlek, mint barát a barátnak elmondhatod. Senki nem tudja meg, hogy elmondtad – foglalt helyet Eli Aaron mellett. A fiú előre dőlt, s fejét karjaival megtámasztva gondolkodott, majd tekintetét a tőlük pár méterre álldogáló Linára szegezte.
- Istenem – sóhajtott Lina – Már itt sem vagyok – s ezzel levett egy könyvet a könyvespolcról, s a szobájába vonult.
- Hallgatlak Aaron. 

*7

********

Azt mondják, az aggodalom része az életnek, de nem szabad hagynunk, hogy felülkerekedjen Önmagunkon. De mi történik, ha mégis átveszi a hatalmat agyunk felett? Ha, már szinte hátborzongatóan nagyon aggódunk azokért, akik a mindent jelentik számunkra. Ha aggódunk, hogy amit tettünk nem megbocsátható, még ha azt Önmagunk védelmében is követtük el. És aggódunk, hogy vajon mit hozz ezután a sors, vajon visszaadja-e azt a fájdalmat, amit másnak okoztunk, vagy szép csendben elsuhan mellette…

- Mit írogatsz? – fordult hátra Elihez Will.

A lány a kis noteszére pillantott, amit már kissé megviseltek a napok. Lapjai hullámosak voltak, ott ahova egyszer ráöntötte teáját, még mindig érződött rajta a barackos ital aromája. Néhol lapjai széle szakadt volt, kisebb darabkák hiányoztak belőle. Már szinte teljesen teleírta gondolataival és kitalált kis meséivel. Kissé már betegesen ragaszkodott ahhoz a bizonyos noteszhoz. Minden alkalommal, amikor elhagyta a házát táskája mélyébe süllyesztette, hogy ha akármikor megszállná az ihlet, vagy csak le akarná firkantani érzéseit, a tárgy kéznél legyen, s üres lapjai vágyakozva várhassák, hogy a lány tollát gyengéden a papírra nyomva, megtöltse azokat.
Eli elmosolyodott, ahogy kezében megforgatta a már megviselt noteszecskét, majd lassan bátyja kezébe csúsztatta azt. Még sosem mutatta meg senkinek, hiszen érzéseit, gondolatit is leírta a noteszba, de bátyjában teljes mértékben megbízott. Tudta, hogy neki minden bánatát, titkát elmondhatja, még ha néhány évig nem is beszélt vele.
- A bugyuta kis irományaim vannak benne – bámult ki mosolyogva az ablakon. Nem tartotta olyan jelentőségteljesnek az írásait, számára csak egy kellemes időtöltés volt.
- Nem is olyan bugyuták. Fogalmam sem volt róla, hogy szeretsz írni – lapozgatta a noteszt Will.
- Megjöttünk srácok – szólalt meg hosszas hallgatás után Aaron.
 A kocsi ablakán kinézve szembe találták magukat a híres San Francisco piros színben pompázó hídjával. A kora hajnali órában még ki volt világítva, ami még lenyűgözőbb hatást kölcsönzött. Az esős idő ellenére az égen látni lehetett a felkelő nap sugarait.
- És most hova is viszel minket? – törte meg a nézelődést Lina.
- Tőlem nem messze fogtok lakni egy bérelt lakásban. Will meg természetesen a saját házába – világosította fel őket Aaron. Közben le sem emelte tekintetét az útról.
- Miért nem Willel lakunk? – ráncolta szemöldökét Eli.
- Még csak az kéne – háborodott fel Lina. Eli mosolyogva megrázta fejét, Will az ülések közt kicsit hátrahajolva tenyerével Lina homlokára csapott. A lány idegesen előre akart hajolni, de a hirtelen lendülettől biztonsági öve visszarántotta helyére.
- Rosszabbak vagytok, mint két óvodás – mondta Aaron egy pillanatig Willre nézve, de rögtön vissza is emelte tekintetét az útra.

Miután áthaladtak szinte az egész városon, Aaron megállt egy épület előtt. Magas épület volt, melyet sok nagy ablak díszített. A bejárat egy forgóajtó volt, amin jelen pillanatban is ki-bejárkáltak az emberek. Többségük kosztümben, öltönyökben volt, minden bizonnyal munkába indultak.
- Komolyan itt fogunk lakni? – húzta fel szemöldökét Eli. Sokkal jobban érezte magát egy egyszerű, padlás teres, udvarral rendelkező házban. A zsúfolt, városi életet sosem tartotta olyannak, amit szívesen élne, de most nincs választása.
- Talán, ha meglátod a lakást majd megtetszik, Elizabeth – mosolygott rá Aaron.
Kiszálltak, majd az autó hátuljából kivettek egy-egy bőröndöt és a forgóajtó felé vették az irányt. Eli kívülről feltekintett az épületre és végignézett azon, mielőtt bement volna. Hát ezt biztos nem fogom otthonomnak hívni. Mélyen beszívta a levegőt, majd a többiek után Ő is bement a magas épületbe.
A halba lépve elismerően bólintott. Sokkal otthonosabb volt, mint azt eleinte gondolta. A helység közepén néhány kanapé volt elhelyezve, közöttük asztalokkal. Néhány ember ezeken ült és gépeit, telefonjait nyomkodta. Szép kis reggeli elfoglaltság. Kissé lesajnálóan nézett végig az embereken, majd tovább pásztázta a helységet. Az ajtóval szemben, a terem túloldalán helyezkedett el a porta, információs pult, vagy éppen aminek nevezni akarjuk. Baloldalt egy kávézó helyezkedett el, aminek dolgozói sietősen pakolták ki az asztalokra a terítőket és ital lapokat. Jobboldalt pedig három lift sorakozott, ahova most ők is tartottak.
Eli bőröndjét végig húzta a hal térkövén, amelynek kereke néha halk nyikorgó hangot hallatott. A liftig végig tanulmányozott minden embert aki vele szembe haladt vele. Remek. Gazdag, puccos és komoly emberekkel leszek körülvéve.

Amikor Eli is beérte a többieket, beszálltak a liftbe, Aaron pedig megnyomta a tizenhetedik emelet gombját. Amint elindult a lift Lina kétségbeesetten Will karjába kapaszkodott és szorosan lehunyta szemeit.
- Csak nem félsz a liftektől? – mosolygott pimaszul Will. Lina száját összeszorítva bólintott párat, még mindig szorosan behunyva szemeit. – Nyugi van. Ezeket biztonságosra tervezték – tolta el magától Linát.
- Nem bízom ismeretlenekben – mondta Lina és Aaron mellé lépkedett, s most az Ő karjaiba csimpaszkodott bele.
Amint felértek az emeletükre, Lina szinte kirobbant a liftből bőröndével együtt. Eli nevetve ment barátnője után, aki most már megnyugodva ült le egy a folyosón lévő kanapéra. Aaron intett nekik, hogy kövessék, majd a középső ajtóhoz ment, s kinyitotta azt. Egy egyszerű, fehér, nagy nappali tárult eléjük, baloldalt egy boltívvel, ami a konyhába vezetett. Jobboldalt pedig három sötétbarna ajtóval, amik remekül összhangban voltak a nappali bútorainak színeivel. A bejárattal szembeni nappali falát két hatalmas ablak díszítette, melyek mellet sötétbarna függöny volt elhúzva, ha elakarnák fedni az ablakot.
- Nos Elizabeth. Hogy tetszik? – lépett a nézelődő Eli mellé Aaron.
- Kellemes csalódás. Egész otthonos kis lakás, talán megszokom – mosolygott Aaronra. – Aaron, nem lehetne, hogy hanyagolod ezt az Elizabethet és csak Elinek szólítasz? Nem igazán szeretem, ha a teljes nevemen hívnak – harapta be ajkait szégyenlősen Eli. Aaron elmosolyodott Eli zavarán.
- Majd meglátom – vonta meg vállát és leült a kanapéra.
- Liziiii – kiabálta Lina a konyhából kirohanva.
- Ne visíts mááááár! – üvöltött rá Will.
- De én visítani akarok! – kiabált Will arcába Lina.
- Inkább ugorj ki az ablakon át – ment el Lina mellett.
- Ha ezek így folytatják, kinyírom magam – mondta Eli Aaronnak, aki elnevette magát. – Mondjad Lina – mosolygott barátnőjére.
- Kielemeztem a szobákat és arra a döntésre jutottam, hogy a baloldali ajtó mögött lévő lenne a számodra a legmegfelelőbb – ugrándozott Lina.
- Nézzük meg! – pattant fel lelkesen Eli és berontott a szobába.
Az ajtóval szemben helyezkedett el egy nagy francia ágy, az ajtó mellett pedig egy tükörrel díszített szekrény sor. A jobboldali falon egy könyvespolc volt felhelyezve, mellette pedig egy ajtó, a baloldali falon pedig egy nagy ablak, ami sötétbarna függönnyel volt eltakarva. A függönyt elhúzva, akárcsak a nappaliból, gyönyörű kilátást nyert San Franciscóra. Nem messze az épülettől látott egy kis parkot, el is döntötte, hogy délután elmegy oda majd. A szobában lévő ajtóhoz sétált, majd bement rajta és a fürdőben találta magát, ahova további két ajtó vezetett. Az Ő ajtajával szembeni kinyílt és Lina jött be rajta.
- Egy fürdőbe nyílnak a szobáink. Tök izgi!! – lelkendezett Lina. Eli elmosolyodott, örült hogy barátnőjének tetszik ez az egész hely, eddig.
- Szerintem is – mondta, majd visszament a szobájába.
 – Alszok! – kiabálta ki a nappaliba, majd becsukta szobája ajtaját és az ágyába ugrott.
Az ágyneműn még tisztán érezni lehetett az öblítő illatát. Szerette az öblítő illatú paplanba fúrni magát, most is ezt tette. Régen képes volt három naponta kimosatni anyjával az ágyneműt, csakhogy érezhesse a frissen mosott ágynemű illatát. Kicsit elszomorodott, ahogy anyja eszébe jutott. Mostanában bármit lát, érez, vagy hall, az édesanyja jut eszébe. Szemeiben érezte, hogy gyűlnek a könnyek. Egy mély levegőt vett, fejét az ágyneműbe fúrta és behunyta szemeit.

*******

*6

*******

Halkan mentek az ajtóhoz, majd csiga tempóval nyitották ki azt. Eli óvatosan nézett körül, majd intett barátnőjének és a szemben lévő szobába osontak. Aaron nagyon kutatott egy táskában, majd amikor meghallotta az ajtó nyílását hirtelen kapott elő egy pisztolyt. Lina sikítani akart, ám a fiú gyorsan mellette termet és tenyerét a lány szájára tapasztotta. Amikor megbizonyosodott róla, hogy nem ad ki semmilyen hangot, lassan elengedte a lányt. Eli mindezt türelmesen figyelte, majd Aaronhoz közelebb lépve belesúgott lágy hangján a fiú fülébe.
- Valaki betört a házba – mondta a lehető leghalkabban. Lina kétségbe esetten forgolódott a szobában, majd tekintete az ágyon lévő táskára irányult.
- Tudom. Elkell innen tűnnünk, mert a betörő nem kifosztani akarja a házat – Súgta Aaron, majd a táskához lépett. Lina rémülten nézte, ahogy a fiú kivesz belőle még egy fegyvert. – Nyugi, nem kell használnod – mosolyodott el enyhén Aaron – Ez Willé lesz – mondta és a zsebébe csúsztatta – Ez pedig a tiéd Elizabeth. Tudom, hogy te közelharcban vagy jó. Ha olyan a helyzet, kérlek ne félj használni ezt. Védd az életed, bármi áron  – nézett könyörgően Elire, majd egy kést nyomott a kezébe. Eli nagyot nyelt, majd bólintott jelezve, hogy értette.
Aaron mutató úját ajkaira helyezte, csendre intve a két lányt, majd kinyitotta az ajtót és körülnézett. Miután megbizonyosodott róla, hogy sehol senki a szomszéd ajtóhoz osont, szorosan a fal mellett. Halkan ment be, majd szembe találta magát Willel, aki teljesen felkészülve állt a szoba közepén. Aaron a kezébe nyomta a pisztolyt, majd kiléptek a szobából. Visszamentek Aaron szobájába.
- A terv a következő. Will megy elől, mögötte szorosan Lina. Ha bármi van Will, véd Linát, bármennyire is utálod – Will bólintott, majd a lányra nézett. Arcáról lelehetett olvasni, hogy mindjárt meghal félelmében.
- Megvédelek, nyugalom – súgta Lina fülébe, aki egy mosolyt erőltetett arcára.
- Én megyek hátul Elizabethel. Mindenki értette? – kérdésére a többiek bólintottak.

Aaron kibiztosította fegyverét, majd kilépett a szobából. Az ajtót tartva várta, hogy Will előremenjen, nyomában szorosan követte Lina, majd Elivel mögéjük mentek. A lépcsőn a lehető leglassabban és leghalkabban lépkedtek lefelé. Amikor leértek ismét durranást hallottak, ezúttal két irányból, a nappali és a konyha felől.
- Will, Linával menj be a mosdóba. Én megyek a nappaliba, Elizabeth te nézd meg a konyhát – suttogta Aaron. Eli bólintott, és lassan a konyhába ment. Kését szorosan tartotta maga mellett, idegesen szorongatta annak nyelét. Halk léptekkel kezdte körbejárni az egész konyhát. Nem értette honnan jöhetett a zaj, senki nem volt a konyhában.

Eli megállapította, hogy senki sincs a konyhában, így Aaron keresésére indult. A folyosóra kilépve hirtelen érkezett a földre, fejét erősen beütve a lépcső sarkába. Támadója kihasználva, hogy a lány megszédült a fejét érő ütéstől, fegyverét előkapva indult meg felé, majd felrántva a földről, egyik csuklóját szorosan megfogta, pisztolyát pedig Eli fejéhez tartotta. Nagyot nyelt, azon kattogott az agya hogyan tegye harc képtelenné támadóját, aki minden bizonnyal sokkal erősebb és méretesebb nála.

Hirtelen a férfi gyenge pontjába rúgott sarkával, aki így fájdalma helyéhez nyúlt, Eli csuklóját elengedve. Gyorsan hajolt le a késért, amit az elesésekkor ejtett el. A férfi addigra összeszedte magát, s dühösen indult meg a lány felé. Amint Elihez ért torkánál megragadva a falhoz nyomta.  Eli háta csattant a falon, ajkait egy fájdalmas sóhaj hagyta el. A férfi fegyverét ismét a lány fejéhez emelte és kibiztosította azt.
- Utolsó kívánság? – kérdezte a férfi mély hangján, közel Eli füléhez.

A lány összerezzent félelmében, majd szemeit erősen behunyta és Aaron kérésének eleget téve védte magát. A férfi levegőért kapkodva húzta ki a kést a melkhasából. Eli szemeit erősen összeszorítva állt még mindig a falnak dőlve, hallotta ahogy a férfi a földre zuhan. Könnyei utat törtek szemeiből, majd hangosan zokogva a földre rogyott. Aaron a sírást halva gyorsan indult meg a hang irányába. A nappaliból kilépve a földön síró Elin akadt meg a tekintete, majd a földön heverő férfira pillantott. Gyors léptekkel ment oda a lányhoz, s elé térdelve szorosan megölelte.
- Me-megöltem egy embert – mondta Eli, arcát Aaron vállába fúrva. A fiú egy pillanatig leblokkolt, nem tudta mit mondhatna.
- Önvédelemből tetted. De most gyere, elkell innen mennünk – törölte le Eli könnyeit.

Willt és Linát összeszedve, a folyosón lévő bőröndöket fél perc alatt pakolták be Will kocsijába, Will nagy gyorsasággal hajtott el a ház elől.

Eli fejét az ablaknak döntve kémlelte az éjszakai égboltot. Próbált aludni, de nem volt képes rá. Most nem. Fejében emlékképek ezrei keringtek, hallotta fejében, ahogy a férfi kibiztosítja a fegyvert. Az alatt a pár másodperc alatt, mintha lepergett volna előtte az élete. Nevetségesnek gondolta ezt a kifejezést, de ott abban a pillanatban tényleg azt hitte, hogy vége. Hogy nem látja többé Willt, Linát, vagy akár Aaront, akit igaz egy napja se ismert, de érezte, hogy bízhat benne. Aztán látta szemei előtt, ahogy a támadója élettelen teste a földre zuhan. Megölte. Csak ez járt a fejében. Sosem gondolta, hogy ilyen megtörténhet vele. Mindig is úgy képzelte el felnőtt korát, hogy boldog, és sikeres életet él. Azt csinálja, amit mindig is szeretett volna, ír. Megismerkedik egy csodás fiúval, akit teljes szívéből szeret. Még sosem érzett senki iránt szerelmet, még csak különösebb vonzódást sem. Jövőképében az anyja is mellette volt. Elképzelte, hogy együtt választják ki az esküvői ruháját, ahogy az anyja az oltárhoz kíséri. De ez nem lehet így. Már nem. Pár könnycsepp folyt le arcán, amelyeket gyors mozdulattal töröl le.

A sors nem ezt szánta nekem. De akkor mit? Mi lenne az én küldetésem az életben?

- Ezt vedd be – nyújtott hátra neki Aaron egy fehér kis tablettát. Eli felhúzta szemöldökét, habozott hogy elvegye-e.
– Nyugi. Ez csak nyugtató – mosolygott enyhén a lányra, aki ezután elvette a kis pirulát. Nyelvére helyezte, és egy palack vizet előkutatva táskájából lenyelte a gyógyszert.
Fejét visszatámasztotta az ablakra, lábait pedig a közte és Lina közti kis helyre helyezte. Figyelte még egy darabig az elsuhanó tájat, az eget és a fényesen ragyogó holdat, majd hatalmába kerítette az álmosság és lehunyta szemeit.

********

*5

*******

Megkönnyebbülve léptek be az ajtón, a melegséget nyújtó házba. A két lány magabiztosan vették az irányt a nappali felé, Aaron kínosan a hajába túrva körülnézett, majd bakancsát egy laza mozdulattal a fal mellé dobta, s arra indult amerre a két lány nem rég. A lépcső melletti kis átjáróra tekintett, megállapította, hogy nagy valószínűséggel arra található a nappali, így lassú tempóban áthaladt alatta.
A fehér falú nappaliban most kisebb sötétség volt, már rég a kora esti időszakban járt az idő. Tekintete az egyik polcon lévő képen állapotod meg. Hosszasan nézte azt, gondolataiból egy lágy hang rántotta vissza.
- Imádott beöltözős bálokba járni – Aaron a hang irányába fordult. Eli féloldalasan elmosolyodott. – Azt hiszem, ezt én is megörököltem tőle. – lépett közelebb a képhez.
- Fantasztikus ember volt az anyád. Olyan volt Ő nekem, mint a sosem volt anyám – hajtotta le fejét. Eli felé kapta a fejét, s érdeklődve mérte végig a fiú arcvonásit. Sokat nem tudott kiolvasni belőle, de abban biztos volt, hogy ez nem épp egy kedvelt téma számára. Mégis annyira kíváncsi volt, meg akarta ismerni Aaront.
-  Akarsz róla beszélni? – harapta be alsó ajkát, félve Aaron válaszától. Aaron lassan megfordult, majd a kanapéra ült. Eli követte mozdulat sorát, majd a vele szembe lévő fotelba helyezte el magát.
- Sok mindent nem tudok róla mondani. Egy éves koromban otthagyott apámmal, aki pár év múlva a nővérére bízta a gondviselésem. Viszont még mielőtt elkezdtem volna az iskolát egy autó balesetben meghalt, így árvaházba kerültem. Onnan pedig tizenhárom évesen elszöktem. Egy volt katonatiszt fogadott be a házába, nevelgetett katona módra, így remekül megtudom magam védeni. Pár évvel később egy barátja elvitt San Franciscoba ahhoz az ügynökséghez, aminek most is dolgozom. Ott ismertem meg anyukádat. Szerencsés vagy Elizabeth, hogy van családod – nézett a lányra, aki a hallottakat próbálta felfogni. Hirtelen sok infó volt ez neki, de azt biztosra megállapította, hogy Aaron élete, kicsit sem volt egy tündérmese. Minden számára fontos embert elveszített, most mégis itt van, és teszi a dolgát.
- És mindezek ellenére erős tudtál maradni? Irigyellek érte – játszadozott hajtincseivel Eli, miközben Aaron arcát tanulmányozta.
- Anyukád érdeme. Ő rántott fel a padlóról, előtte semmi sem izgatott, amit mondtak azt megcsináltam minden mindegy alapon. Szinte nem is voltak érzéseim – ráncolta össze szemöldökeit. Maga is furcsának tartotta ezt a mondatot. – Nagyon sokat mesélt Rólad. Már csak azok alapján, amiket mesélt, megkedveltelek. Az orromra kötötte, hogy ha valami történne vele, akkor figyeljek rád. Nem gondoltam volna, hogy erre valaha is szükség lesz – könyökölt térdeire, tenyereivel pedig hajába túrt. Eli minden egyes mozdulatát követte Aaronek.
Lina lépett be a nappaliba nagy ricsajjal, Ők pedig felé kapták tekintetük. Az aprócska lány két tálcát cipelt karjain, amiket nagy gyorsasággal rakott le a kis teás asztalra. Eli mosolyogva figyelte, ahogy a szőke lány sietve ténykedik az asztalon, majd nagy gyorsasággal a konyhába veszi az irányt. Meglepetésére egy melkhassal találja szembe magát, s a konyha hideg csempéjére huppan.
- Mi ez a nagy sürgölődés szöszi? – húzza fel szemöldökét Will.
- Nem a te dolgod. Egyébként, te ki a fene vagy? – pattan fel Lina és mérgesen Willre emeli tekintetét. A fiú elneveti magát, majd hűtőhöz lép, kiveszi a tejet, majd a doboz nyílásán jó párat kortyol belőle. – Abból más is inna barom! - kiabál rá Lina, kikapta a dobozt a fiú kezéből, aki elkerekedett szemekkel nézett a tőle majd két fejjel kisebb lányra.
- Ezt hogy képzelted?? Azonnal add vissza a tejem! – lépett egy lépéssel közelebb a lányhoz.
- Nem. Nekem is szükségem van rá – nyújtotta rá a nyelvét Lina.
- Hány éves vagy te? – nevetett Will szemeit forgatva.
- Kérdezi ezt az, aki a dobozból iszik – indult meg Lina vissza a nappaliba.
Will gyorsan utána eredt, majd Lina lába elé tartva az övét, kibuktatta a lányt, így Ő teljes testével elterült a nappali padlóján. A kanapén ülő Aaron és Eli döbbenten néztek hol Linára, hol Willre, aki a padlón fekvő lány mellé sétált, majd kivette kezéből a tejes dobozt, aminek egy része a földön díszelgett. Lina vörös fejjel állt fel, majd a vigyorgó Will elé állt.
- Majom! – mondta mérgesen, majd felpipiskedve egy pofonnal jutalmazta a fiút. – Most öltözhetek át – motyogta magában Lina és a fürdő felé vette az irányt. Will kikerekedett szemekkel nézett a lány után, kezével pedig a pofon helyét dörzsölte.
- Ki ez az idegesítő szöszi törpe? – kérdezte, leülve Eli mellé.
- A legjobb barátnőm, Lina – nevetett Eli. – Ő itt pedig Aaron. Vele fogok dolgozni, San Franciscóban, ott ahol te is – idegesen hajába túrt. Félt bátyja reakciójától. Will végignézett Aaronon, majd Elire emelte tekintetét.
- Értelmesebb barátnőt is találhattál volna. Hány éves ez? Tizenhat? Mert agyilag nem több, az biztos – rázta meg fejét.
- Akkor most meglepődsz, mivel huszonegy éves. És egyébként, nagyon érett, csak akkor gyerekes, ha vele is azok. Szóval minden bizonnyal te voltál a gyerekes – mosolygott bátyjára. Will hangosan fújta ki a levegőt, majd a teás asztalon lévő sütikért nyúlt, és egyet a kezébe véve fordult húga felé.
- Nem vagyok gyerekes – harapott a sütibe, majd dühösen az épp visszaérkező Linára nézett. – Hmm. Ez finom – harapott még egyet a süteményből.
- Én sütöttem – mosolygott pimaszul Lina. Will abbahagyta a rágást, és fapofával nézett a lányra. Nyelt egyet, majd a sütemény maradékát az asztalra helyezte.
- Ilyen pocsékot még életemben nem ettem – nézett ismét Linára, akinek eltünt a mosoly az arcáról, helyét a döbbenet váltotta fel.
- Tényleg nem vagy gyerekes, majom – rázta meg fejét, szőke tincseit így összekuszálva. Will már szólásra nyitotta a száját, de Eli megelőzte.
- Pakolnunk kéne. Megtennéd William, hogy addig összepakolsz a konyhában? – Will bólintott, Eli pedig Linába karolva az emelet felé indult. Mielőtt eltűntek volna a kis átjáró fala mögött, Lina Willre nézett, majd egy gyilkos tekintettel ajándékozta meg. A fiú elmosolyodott, majd hírtelen elkomolyodott és középső úját arca elé tartva nézett a lányra.

Eli futva jött le a lépcsőn, kezében két táskával, mögötte Lina battyogott lassan egy nagyobb bőröndöt cipelve lépcsőfokról-lépcsőfokra. Mind a hárman lentről kémlelték, ahogy a picike lány a nagy bőrönd lejuttatásával küzd. Aaron volt az első, akinek eszébe jutott, hogy segíteni kellene a lánynak. Gyorsan mellésietett, majd egy laza mozdulattal felkapta a bőröndöt és levitte a lépcsőről. Lina hálásan tekintett rá.
- Köszönöm – mosolygott Aaronra, aki egy mosollyal letudta az egészet.
- Én még hagytam volna egy kicsit szenvedni – nézett unottan a lányra Will.
- William, ne legyél már gyerekes – nézett Eli könyörgően Willre. Lina megrázta a fejét és visszaindult az emeletre.
Pár másodperc múlva a többiek is követték Őt. Eli eligazította Aaront, hogy hol alszik, majd mind a szobáikba mentek.
- Kikészít a bátyád – fordult Lina Eli ágya felé.
- Rendes srác ő, csak megkell ismerni – mondta Eli fél álomban.
- Hát, engem eddig nem győzött meg – ráncolta Lina a szemöldökét.
- Majd megismered. De most aludjunk létszíves, mert különben nyűgös leszek holnap és azt senki sem akarja – hunyta le szemeit Eli.
- Hát azt nem – kuncogott Lina.
Nézte, ahogy barátnőjét elragadja az álmok világa, majd hátára gördült és a plafont kezdte tanulmányozni. Holnap újra elkell viselnem. Nem tudom miért akaszt ki ennyire, de még arra is utálok gondolni, hogy egy lakásban kell majd kibírnom vele. Miért kell ennyire szerencsétlennek lennem? Biztos Ő is utál. Bár az lenne a csoda, ha kedvelne. Mért ítél el mindenki elsőre? Attól még hogy szőke vagyok, lehetek okos és művelt. Persze neki is rögtön úgy kellett elnevezni hogy Szöszi…
Gondolataiból egy durranás rántotta ki. Ijedten pattant fel, és Elit kezdte ébresztgetni..

*******