********
Azt mondják, az
aggodalom része az életnek, de nem szabad hagynunk, hogy felülkerekedjen
Önmagunkon. De mi történik, ha mégis átveszi a hatalmat agyunk felett? Ha, már
szinte hátborzongatóan nagyon aggódunk azokért, akik a mindent jelentik
számunkra. Ha aggódunk, hogy amit tettünk nem megbocsátható, még ha azt
Önmagunk védelmében is követtük el. És aggódunk, hogy vajon mit hozz ezután a
sors, vajon visszaadja-e azt a fájdalmat, amit másnak okoztunk, vagy szép
csendben elsuhan mellette…
- Mit írogatsz? – fordult hátra Elihez Will.
- Mit írogatsz? – fordult hátra Elihez Will.
A lány a kis noteszére pillantott, amit már kissé
megviseltek a napok. Lapjai hullámosak voltak, ott ahova egyszer ráöntötte
teáját, még mindig érződött rajta a barackos ital aromája. Néhol lapjai széle
szakadt volt, kisebb darabkák hiányoztak belőle. Már szinte teljesen teleírta
gondolataival és kitalált kis meséivel. Kissé már betegesen ragaszkodott ahhoz
a bizonyos noteszhoz. Minden alkalommal, amikor elhagyta a házát táskája
mélyébe süllyesztette, hogy ha akármikor megszállná az ihlet, vagy csak le
akarná firkantani érzéseit, a tárgy kéznél legyen, s üres lapjai vágyakozva
várhassák, hogy a lány tollát gyengéden a papírra nyomva, megtöltse azokat.
Eli elmosolyodott, ahogy kezében megforgatta a már megviselt noteszecskét, majd lassan bátyja kezébe csúsztatta azt. Még sosem mutatta meg senkinek, hiszen érzéseit, gondolatit is leírta a noteszba, de bátyjában teljes mértékben megbízott. Tudta, hogy neki minden bánatát, titkát elmondhatja, még ha néhány évig nem is beszélt vele.
- A bugyuta kis irományaim vannak benne – bámult ki mosolyogva az ablakon. Nem tartotta olyan jelentőségteljesnek az írásait, számára csak egy kellemes időtöltés volt.
- Nem is olyan bugyuták. Fogalmam sem volt róla, hogy szeretsz írni – lapozgatta a noteszt Will.
- Megjöttünk srácok – szólalt meg hosszas hallgatás után Aaron.
A kocsi ablakán kinézve szembe találták magukat a híres San Francisco piros színben pompázó hídjával. A kora hajnali órában még ki volt világítva, ami még lenyűgözőbb hatást kölcsönzött. Az esős idő ellenére az égen látni lehetett a felkelő nap sugarait.
- És most hova is viszel minket? – törte meg a nézelődést Lina.
- Tőlem nem messze fogtok lakni egy bérelt lakásban. Will meg természetesen a saját házába – világosította fel őket Aaron. Közben le sem emelte tekintetét az útról.
- Miért nem Willel lakunk? – ráncolta szemöldökét Eli.
- Még csak az kéne – háborodott fel Lina. Eli mosolyogva megrázta fejét, Will az ülések közt kicsit hátrahajolva tenyerével Lina homlokára csapott. A lány idegesen előre akart hajolni, de a hirtelen lendülettől biztonsági öve visszarántotta helyére.
- Rosszabbak vagytok, mint két óvodás – mondta Aaron egy pillanatig Willre nézve, de rögtön vissza is emelte tekintetét az útra.
Eli elmosolyodott, ahogy kezében megforgatta a már megviselt noteszecskét, majd lassan bátyja kezébe csúsztatta azt. Még sosem mutatta meg senkinek, hiszen érzéseit, gondolatit is leírta a noteszba, de bátyjában teljes mértékben megbízott. Tudta, hogy neki minden bánatát, titkát elmondhatja, még ha néhány évig nem is beszélt vele.
- A bugyuta kis irományaim vannak benne – bámult ki mosolyogva az ablakon. Nem tartotta olyan jelentőségteljesnek az írásait, számára csak egy kellemes időtöltés volt.
- Nem is olyan bugyuták. Fogalmam sem volt róla, hogy szeretsz írni – lapozgatta a noteszt Will.
- Megjöttünk srácok – szólalt meg hosszas hallgatás után Aaron.
A kocsi ablakán kinézve szembe találták magukat a híres San Francisco piros színben pompázó hídjával. A kora hajnali órában még ki volt világítva, ami még lenyűgözőbb hatást kölcsönzött. Az esős idő ellenére az égen látni lehetett a felkelő nap sugarait.
- És most hova is viszel minket? – törte meg a nézelődést Lina.
- Tőlem nem messze fogtok lakni egy bérelt lakásban. Will meg természetesen a saját házába – világosította fel őket Aaron. Közben le sem emelte tekintetét az útról.
- Miért nem Willel lakunk? – ráncolta szemöldökét Eli.
- Még csak az kéne – háborodott fel Lina. Eli mosolyogva megrázta fejét, Will az ülések közt kicsit hátrahajolva tenyerével Lina homlokára csapott. A lány idegesen előre akart hajolni, de a hirtelen lendülettől biztonsági öve visszarántotta helyére.
- Rosszabbak vagytok, mint két óvodás – mondta Aaron egy pillanatig Willre nézve, de rögtön vissza is emelte tekintetét az útra.
Miután áthaladtak szinte az egész városon, Aaron megállt egy
épület előtt. Magas épület volt, melyet sok nagy ablak díszített. A bejárat egy
forgóajtó volt, amin jelen pillanatban is ki-bejárkáltak az emberek. Többségük
kosztümben, öltönyökben volt, minden bizonnyal munkába indultak.
- Komolyan itt fogunk lakni? – húzta fel szemöldökét Eli. Sokkal jobban érezte magát egy egyszerű, padlás teres, udvarral rendelkező házban. A zsúfolt, városi életet sosem tartotta olyannak, amit szívesen élne, de most nincs választása.
- Talán, ha meglátod a lakást majd megtetszik, Elizabeth – mosolygott rá Aaron.
Kiszálltak, majd az autó hátuljából kivettek egy-egy bőröndöt és a forgóajtó felé vették az irányt. Eli kívülről feltekintett az épületre és végignézett azon, mielőtt bement volna. Hát ezt biztos nem fogom otthonomnak hívni. Mélyen beszívta a levegőt, majd a többiek után Ő is bement a magas épületbe.
A halba lépve elismerően bólintott. Sokkal otthonosabb volt, mint azt eleinte gondolta. A helység közepén néhány kanapé volt elhelyezve, közöttük asztalokkal. Néhány ember ezeken ült és gépeit, telefonjait nyomkodta. Szép kis reggeli elfoglaltság. Kissé lesajnálóan nézett végig az embereken, majd tovább pásztázta a helységet. Az ajtóval szemben, a terem túloldalán helyezkedett el a porta, információs pult, vagy éppen aminek nevezni akarjuk. Baloldalt egy kávézó helyezkedett el, aminek dolgozói sietősen pakolták ki az asztalokra a terítőket és ital lapokat. Jobboldalt pedig három lift sorakozott, ahova most ők is tartottak.
Eli bőröndjét végig húzta a hal térkövén, amelynek kereke néha halk nyikorgó hangot hallatott. A liftig végig tanulmányozott minden embert aki vele szembe haladt vele. Remek. Gazdag, puccos és komoly emberekkel leszek körülvéve.
- Komolyan itt fogunk lakni? – húzta fel szemöldökét Eli. Sokkal jobban érezte magát egy egyszerű, padlás teres, udvarral rendelkező házban. A zsúfolt, városi életet sosem tartotta olyannak, amit szívesen élne, de most nincs választása.
- Talán, ha meglátod a lakást majd megtetszik, Elizabeth – mosolygott rá Aaron.
Kiszálltak, majd az autó hátuljából kivettek egy-egy bőröndöt és a forgóajtó felé vették az irányt. Eli kívülről feltekintett az épületre és végignézett azon, mielőtt bement volna. Hát ezt biztos nem fogom otthonomnak hívni. Mélyen beszívta a levegőt, majd a többiek után Ő is bement a magas épületbe.
A halba lépve elismerően bólintott. Sokkal otthonosabb volt, mint azt eleinte gondolta. A helység közepén néhány kanapé volt elhelyezve, közöttük asztalokkal. Néhány ember ezeken ült és gépeit, telefonjait nyomkodta. Szép kis reggeli elfoglaltság. Kissé lesajnálóan nézett végig az embereken, majd tovább pásztázta a helységet. Az ajtóval szemben, a terem túloldalán helyezkedett el a porta, információs pult, vagy éppen aminek nevezni akarjuk. Baloldalt egy kávézó helyezkedett el, aminek dolgozói sietősen pakolták ki az asztalokra a terítőket és ital lapokat. Jobboldalt pedig három lift sorakozott, ahova most ők is tartottak.
Eli bőröndjét végig húzta a hal térkövén, amelynek kereke néha halk nyikorgó hangot hallatott. A liftig végig tanulmányozott minden embert aki vele szembe haladt vele. Remek. Gazdag, puccos és komoly emberekkel leszek körülvéve.
Amikor Eli is beérte a többieket, beszálltak a liftbe, Aaron
pedig megnyomta a tizenhetedik emelet gombját. Amint elindult a lift Lina
kétségbeesetten Will karjába kapaszkodott és szorosan lehunyta szemeit.
- Csak nem félsz a liftektől? – mosolygott pimaszul Will. Lina száját összeszorítva bólintott párat, még mindig szorosan behunyva szemeit. – Nyugi van. Ezeket biztonságosra tervezték – tolta el magától Linát.
- Nem bízom ismeretlenekben – mondta Lina és Aaron mellé lépkedett, s most az Ő karjaiba csimpaszkodott bele.
Amint felértek az emeletükre, Lina szinte kirobbant a liftből bőröndével együtt. Eli nevetve ment barátnője után, aki most már megnyugodva ült le egy a folyosón lévő kanapéra. Aaron intett nekik, hogy kövessék, majd a középső ajtóhoz ment, s kinyitotta azt. Egy egyszerű, fehér, nagy nappali tárult eléjük, baloldalt egy boltívvel, ami a konyhába vezetett. Jobboldalt pedig három sötétbarna ajtóval, amik remekül összhangban voltak a nappali bútorainak színeivel. A bejárattal szembeni nappali falát két hatalmas ablak díszítette, melyek mellet sötétbarna függöny volt elhúzva, ha elakarnák fedni az ablakot.
- Nos Elizabeth. Hogy tetszik? – lépett a nézelődő Eli mellé Aaron.
- Kellemes csalódás. Egész otthonos kis lakás, talán megszokom – mosolygott Aaronra. – Aaron, nem lehetne, hogy hanyagolod ezt az Elizabethet és csak Elinek szólítasz? Nem igazán szeretem, ha a teljes nevemen hívnak – harapta be ajkait szégyenlősen Eli. Aaron elmosolyodott Eli zavarán.
- Majd meglátom – vonta meg vállát és leült a kanapéra.
- Liziiii – kiabálta Lina a konyhából kirohanva.
- Ne visíts mááááár! – üvöltött rá Will.
- De én visítani akarok! – kiabált Will arcába Lina.
- Inkább ugorj ki az ablakon át – ment el Lina mellett.
- Ha ezek így folytatják, kinyírom magam – mondta Eli Aaronnak, aki elnevette magát. – Mondjad Lina – mosolygott barátnőjére.
- Kielemeztem a szobákat és arra a döntésre jutottam, hogy a baloldali ajtó mögött lévő lenne a számodra a legmegfelelőbb – ugrándozott Lina.
- Nézzük meg! – pattant fel lelkesen Eli és berontott a szobába.
Az ajtóval szemben helyezkedett el egy nagy francia ágy, az ajtó mellett pedig egy tükörrel díszített szekrény sor. A jobboldali falon egy könyvespolc volt felhelyezve, mellette pedig egy ajtó, a baloldali falon pedig egy nagy ablak, ami sötétbarna függönnyel volt eltakarva. A függönyt elhúzva, akárcsak a nappaliból, gyönyörű kilátást nyert San Franciscóra. Nem messze az épülettől látott egy kis parkot, el is döntötte, hogy délután elmegy oda majd. A szobában lévő ajtóhoz sétált, majd bement rajta és a fürdőben találta magát, ahova további két ajtó vezetett. Az Ő ajtajával szembeni kinyílt és Lina jött be rajta.
- Egy fürdőbe nyílnak a szobáink. Tök izgi!! – lelkendezett Lina. Eli elmosolyodott, örült hogy barátnőjének tetszik ez az egész hely, eddig.
- Szerintem is – mondta, majd visszament a szobájába.
– Alszok! – kiabálta ki a nappaliba, majd becsukta szobája ajtaját és az ágyába ugrott.
Az ágyneműn még tisztán érezni lehetett az öblítő illatát. Szerette az öblítő illatú paplanba fúrni magát, most is ezt tette. Régen képes volt három naponta kimosatni anyjával az ágyneműt, csakhogy érezhesse a frissen mosott ágynemű illatát. Kicsit elszomorodott, ahogy anyja eszébe jutott. Mostanában bármit lát, érez, vagy hall, az édesanyja jut eszébe. Szemeiben érezte, hogy gyűlnek a könnyek. Egy mély levegőt vett, fejét az ágyneműbe fúrta és behunyta szemeit.
- Csak nem félsz a liftektől? – mosolygott pimaszul Will. Lina száját összeszorítva bólintott párat, még mindig szorosan behunyva szemeit. – Nyugi van. Ezeket biztonságosra tervezték – tolta el magától Linát.
- Nem bízom ismeretlenekben – mondta Lina és Aaron mellé lépkedett, s most az Ő karjaiba csimpaszkodott bele.
Amint felértek az emeletükre, Lina szinte kirobbant a liftből bőröndével együtt. Eli nevetve ment barátnője után, aki most már megnyugodva ült le egy a folyosón lévő kanapéra. Aaron intett nekik, hogy kövessék, majd a középső ajtóhoz ment, s kinyitotta azt. Egy egyszerű, fehér, nagy nappali tárult eléjük, baloldalt egy boltívvel, ami a konyhába vezetett. Jobboldalt pedig három sötétbarna ajtóval, amik remekül összhangban voltak a nappali bútorainak színeivel. A bejárattal szembeni nappali falát két hatalmas ablak díszítette, melyek mellet sötétbarna függöny volt elhúzva, ha elakarnák fedni az ablakot.
- Nos Elizabeth. Hogy tetszik? – lépett a nézelődő Eli mellé Aaron.
- Kellemes csalódás. Egész otthonos kis lakás, talán megszokom – mosolygott Aaronra. – Aaron, nem lehetne, hogy hanyagolod ezt az Elizabethet és csak Elinek szólítasz? Nem igazán szeretem, ha a teljes nevemen hívnak – harapta be ajkait szégyenlősen Eli. Aaron elmosolyodott Eli zavarán.
- Majd meglátom – vonta meg vállát és leült a kanapéra.
- Liziiii – kiabálta Lina a konyhából kirohanva.
- Ne visíts mááááár! – üvöltött rá Will.
- De én visítani akarok! – kiabált Will arcába Lina.
- Inkább ugorj ki az ablakon át – ment el Lina mellett.
- Ha ezek így folytatják, kinyírom magam – mondta Eli Aaronnak, aki elnevette magát. – Mondjad Lina – mosolygott barátnőjére.
- Kielemeztem a szobákat és arra a döntésre jutottam, hogy a baloldali ajtó mögött lévő lenne a számodra a legmegfelelőbb – ugrándozott Lina.
- Nézzük meg! – pattant fel lelkesen Eli és berontott a szobába.
Az ajtóval szemben helyezkedett el egy nagy francia ágy, az ajtó mellett pedig egy tükörrel díszített szekrény sor. A jobboldali falon egy könyvespolc volt felhelyezve, mellette pedig egy ajtó, a baloldali falon pedig egy nagy ablak, ami sötétbarna függönnyel volt eltakarva. A függönyt elhúzva, akárcsak a nappaliból, gyönyörű kilátást nyert San Franciscóra. Nem messze az épülettől látott egy kis parkot, el is döntötte, hogy délután elmegy oda majd. A szobában lévő ajtóhoz sétált, majd bement rajta és a fürdőben találta magát, ahova további két ajtó vezetett. Az Ő ajtajával szembeni kinyílt és Lina jött be rajta.
- Egy fürdőbe nyílnak a szobáink. Tök izgi!! – lelkendezett Lina. Eli elmosolyodott, örült hogy barátnőjének tetszik ez az egész hely, eddig.
- Szerintem is – mondta, majd visszament a szobájába.
– Alszok! – kiabálta ki a nappaliba, majd becsukta szobája ajtaját és az ágyába ugrott.
Az ágyneműn még tisztán érezni lehetett az öblítő illatát. Szerette az öblítő illatú paplanba fúrni magát, most is ezt tette. Régen képes volt három naponta kimosatni anyjával az ágyneműt, csakhogy érezhesse a frissen mosott ágynemű illatát. Kicsit elszomorodott, ahogy anyja eszébe jutott. Mostanában bármit lát, érez, vagy hall, az édesanyja jut eszébe. Szemeiben érezte, hogy gyűlnek a könnyek. Egy mély levegőt vett, fejét az ágyneműbe fúrta és behunyta szemeit.
*******