*******
Az ágy szélén ülve nézte, ahogy a függönyök közötti kis
résen beszűrődik a napfény, és megvilágítja Elizabeth arcát. Szemei meg voltak
dagadva, arra gondolt talán sírhatott. Kezét egy kis, fehérkötésű füzetecskén
pihentette, Aaron pedig késztetést érzett, hogy megnézze a füzetet, de végül
felülkerekedett kíváncsiságán és felhagyott ezzel az ötlettel. Órájára
pillantott, s az időt megpillantva, sürgetni kezdte magát,
hogy felébressze az
alvó lányt, bár szívesen elnézte volna még, ahogy békésen alszik.
Ujjaival óvatosan végigsimított Elizabeth arcán, a lány
pedig, érzékelve az érintést, résnyire nyitotta a szemét
- Jó reggelt – mosolygott rá Aaron – Fel kellene kelned, mert lassan indulunk.
- Hova is? – nyújtózkodott Eli.
- CIA. Emlékszel? – húzta fel a szemöldökét Aaron.
- Ah. Tényleg – túrt bele hajába – Figyu Aaron. Nem tudom, hogy hogyan fogom ezt viselni. Elvégre én nem ebbe a világba születtem, nem csinálom ezt évek óta, mint te és gőzöm sincs, mit kellene tennem, vagy velem mit akarnak tenni. Őszintén megmondom.. – nyelt nagyot - ..félek, Aaron.
- Nyugodj meg, én végig melletted leszek, segítek mindenben. És megígérem, hogy senki nem fog bántani Elizabeth – nézett mélyen a lány szemébe.
- Köszönöm – mosolyodott el halványan Eli. – Én megyek, rendbe teszem magam – mutatott a fürdő irányába, majd lassan elindult.
- Helyes – bólintott Aaron, s kiment a lány szobájából.
és mosolyogva nézett
Aaronra. - Jó reggelt – mosolygott rá Aaron – Fel kellene kelned, mert lassan indulunk.
- Hova is? – nyújtózkodott Eli.
- CIA. Emlékszel? – húzta fel a szemöldökét Aaron.
- Ah. Tényleg – túrt bele hajába – Figyu Aaron. Nem tudom, hogy hogyan fogom ezt viselni. Elvégre én nem ebbe a világba születtem, nem csinálom ezt évek óta, mint te és gőzöm sincs, mit kellene tennem, vagy velem mit akarnak tenni. Őszintén megmondom.. – nyelt nagyot - ..félek, Aaron.
- Nyugodj meg, én végig melletted leszek, segítek mindenben. És megígérem, hogy senki nem fog bántani Elizabeth – nézett mélyen a lány szemébe.
- Köszönöm – mosolyodott el halványan Eli. – Én megyek, rendbe teszem magam – mutatott a fürdő irányába, majd lassan elindult.
- Helyes – bólintott Aaron, s kiment a lány szobájából.
^Elizabeth Tener^
Egy szál fehérneműben toporgok a szekrény előtt, s gondolkodok,
mit vegyek fel. Mit is illene ilyen alkalmakra, vagy alkalom ez egyáltalán?
Tekintsem munkamegbeszélésnek? De mit hordanak a CIA ügynökök amúgy meg? Aaront
például eddig csak feketében láttam, laza ruhákban.
Tekintetem végül megakadt egy fekete felsőn, melyen apró virágok voltak a szivárvány minden színében. Kezembe kaptam még egy fekete melegítő szerűséget és egy bakancsot, majd magamra aggattam a ruhadarabokat. Mivel utálom, ha látszik a combom, így kivettem a szekrényből egy farmeringet és a derekamra kötöztem. A hajam laza kontyba fogtam, majd végül a csuklómra húztam a bőrkarkötőm, amit még a bátyámtól kaptam a tizenhatodik születésnapomra. Felbecsülhetetlen volt a számomra, mindennél jobban őriztem ezt a kis ékszert. A karkötő fonalai között megbújt egy apró, fából kifaragott négylevelű lóhere. Kiskoromban megszállott gyűjtője voltam a ritka, szerencsehozó kis gaznak, melyre a bátyám tökéletesen emlékezett, s belecsempészte a régi mániám a jelentéktelen bőrkarkötőbe, amely ezzel a kis fafaragással máris több értéket kapott.
Tekintetem végül megakadt egy fekete felsőn, melyen apró virágok voltak a szivárvány minden színében. Kezembe kaptam még egy fekete melegítő szerűséget és egy bakancsot, majd magamra aggattam a ruhadarabokat. Mivel utálom, ha látszik a combom, így kivettem a szekrényből egy farmeringet és a derekamra kötöztem. A hajam laza kontyba fogtam, majd végül a csuklómra húztam a bőrkarkötőm, amit még a bátyámtól kaptam a tizenhatodik születésnapomra. Felbecsülhetetlen volt a számomra, mindennél jobban őriztem ezt a kis ékszert. A karkötő fonalai között megbújt egy apró, fából kifaragott négylevelű lóhere. Kiskoromban megszállott gyűjtője voltam a ritka, szerencsehozó kis gaznak, melyre a bátyám tökéletesen emlékezett, s belecsempészte a régi mániám a jelentéktelen bőrkarkötőbe, amely ezzel a kis fafaragással máris több értéket kapott.
Gondolataimból felébredve a konyhába vettem utam, s
készítettem magamnak egy erdei gyümölcsös teát, majd a forró itallal a kezemben
a kanapéra dőltem. Óvatosan kortyoltam bele a teába, amikor a bejárati ajtó
kicsapódására megugrottam és pár csepp tea a karomon landolt. Gyorsan az
asztalra helyeztem a bögrét, majd a teacseppek nyomát dörzsöltem, hátha elmúlik
a fájdalom. Szinte biztos, hogy a húsomig leégett mindenem azokon a pontokon.
Tekintetem az előbb csapódó ajtó felé fordítottam, amin Lina jött be idegesen,
nyomában a bátyámmal.
- Nem érdekel! Biztos lehetsz benne, hogy ÉN nem megyek VELED sehová – rázta sűrűn a fejét Lina.
- És elárulnád, mégis mi a francokat akarsz kezdeni egyedül, egy olyan városban, ahol nem ismersz senkit és semmit? De tudod mit? Nem érdekel. Felőlem mászkálj nyugodtan össze-vissza a városban egyedül, hátha egy zsebtolvaj kirabol, nekem mindegy. Ha neked így jó – mosolygott le Will szőke barátnőmre.
- Nektek meg mi a franc bajotok van? – kérdeztem, és próbáltam elrejteni a mosolyom. Meg kell vallanom, szórakoztatott a jelentéktelen veszekedésük.
- Mivel te és Aaron leléptek boxolgatni meg ilyenek, én egyedül maradnék. Amikor lementem a hallba, hogy kérjek magamnak kulcsot, épp jött ez az utálatos és közölte, hogy vele kell lennem ma. De arra várhat. Inkább dekkolok itthon egyedül – fintorgott Lina.
- Tudom, hogy nem örülsz, de én is nyugodtabb lennék, ha Willel töltenéd a mai napot – próbáltam meggyőzni barátnőm. Tényleg nem szívesen hagytam volna magára, ki tudja mik történhetnek. Lehet paranoiás vagyok kicsit, de ahogy a mondás is tartja, jobb félni, mint megijedni.
- A-a. Szó sem lehet róla. Nem tudom elviselni a bátyád Lizi, és ezt te is jól tudod - mutatott rám Lina. Beharaptam ajkaim, majd megköszörültem a torkom.
- Alina Zoe Pinock, vagy a bátyámmal töltöd a mai napot, vagy esküszöm, hogy bezáratlak valahova, hogy véletlen se tudj kijönni! – emeltem meg kissé a hangom. Jól ismerem Linát, ahogy ő is engem, és jól tudja, hogy sosem emelem meg a hangom, csak ha halál komolyan gondolok valamit, ha nagyon dühös vagyok és néha félelmemben.
- Jössz nekem egyel Elizabeth – mondta dühösen, majd a szobájába ment.
- Nem érdekel! Biztos lehetsz benne, hogy ÉN nem megyek VELED sehová – rázta sűrűn a fejét Lina.
- És elárulnád, mégis mi a francokat akarsz kezdeni egyedül, egy olyan városban, ahol nem ismersz senkit és semmit? De tudod mit? Nem érdekel. Felőlem mászkálj nyugodtan össze-vissza a városban egyedül, hátha egy zsebtolvaj kirabol, nekem mindegy. Ha neked így jó – mosolygott le Will szőke barátnőmre.
- Nektek meg mi a franc bajotok van? – kérdeztem, és próbáltam elrejteni a mosolyom. Meg kell vallanom, szórakoztatott a jelentéktelen veszekedésük.
- Mivel te és Aaron leléptek boxolgatni meg ilyenek, én egyedül maradnék. Amikor lementem a hallba, hogy kérjek magamnak kulcsot, épp jött ez az utálatos és közölte, hogy vele kell lennem ma. De arra várhat. Inkább dekkolok itthon egyedül – fintorgott Lina.
- Tudom, hogy nem örülsz, de én is nyugodtabb lennék, ha Willel töltenéd a mai napot – próbáltam meggyőzni barátnőm. Tényleg nem szívesen hagytam volna magára, ki tudja mik történhetnek. Lehet paranoiás vagyok kicsit, de ahogy a mondás is tartja, jobb félni, mint megijedni.
- A-a. Szó sem lehet róla. Nem tudom elviselni a bátyád Lizi, és ezt te is jól tudod - mutatott rám Lina. Beharaptam ajkaim, majd megköszörültem a torkom.
- Alina Zoe Pinock, vagy a bátyámmal töltöd a mai napot, vagy esküszöm, hogy bezáratlak valahova, hogy véletlen se tudj kijönni! – emeltem meg kissé a hangom. Jól ismerem Linát, ahogy ő is engem, és jól tudja, hogy sosem emelem meg a hangom, csak ha halál komolyan gondolok valamit, ha nagyon dühös vagyok és néha félelmemben.
- Jössz nekem egyel Elizabeth – mondta dühösen, majd a szobájába ment.
Visszadőltem a kanapéra, és iszogatni kezdtem a most már
langyos teámat. Will mosolyogva mellém dőlt, majd bekapcsolta a tévét, és
sportcsatornát keresett. Szerencsétlenségemre talált egyet, melyen épp
pankráció ment. Emlékszem, hogy régen is mindig ilyeneket nézett, amit én
szörnyen utáltam, most mégis elmosolyodtam. Megnyugtatott a tudat, hogy bár
közel négy éve nem láttam, még mindig ugyan az a srác, aki volt. Egy könnycsepp
gördült le az arcomon, ahogy eszembe jutottak a régi idők, amikor mind a hárman
együtt voltunk, de gyorsan letöröltem azt a kósza cseppet.
- Indulhatunk Elizabeth? – jött ki a fürdőből Aaron. Nagyot sóhajtottam, majd az asztalra helyeztem a bögrém.
- Igen. Sok szerencsét Linához – nyomtam mosolyogva egy puszit bátyám arcára, s már indultam az ajtó felé, mikor Will a csuklómat megragadva visszarántott.
- Nagyon vigyázz magadra – nézett mélyen a szemembe, majd szorosan átölelt.
- Vigyázok. Esküszöm – öleltem vissza, majd az ajtó előtt felkaptam a cipőm és a folyosón várakozó Aaronhez léptem. Megkapaszkodtam a vállába és felhúztam a cipőm.
- Sziasztok – hallottam az ismerős hangot, melytől kihagyott egy dobbanást a szívem, magam sem értem miért. Nagy dobbanással engedtem el a lábam, melyre épp felhúztam a cipőt, s tengelyem körül megfordulva Daviddel találtam szembe magam.
- Hello – motyogtam halkan.
- Hova készültök? – mosolyodott el halványan.
- Hát..Öö. Nem..Nem igazán tudom – hadartam és idegesen beletúrtam a hajamba, így kontyom az eddiginél is kócosabb lett.
- Az jó – nevette el magát David. Nem értettem ez miért is jó, furcsa volt, de ez lehet az arcomon is feltünhetett, ugyanis szemöldököm a magasba kúszott.
- Mennünk kell – karolt belém Aaron, én pedig gyorsan intettem Davidnek és mellé tátogtam egy szia félét.
- Indulhatunk Elizabeth? – jött ki a fürdőből Aaron. Nagyot sóhajtottam, majd az asztalra helyeztem a bögrém.
- Igen. Sok szerencsét Linához – nyomtam mosolyogva egy puszit bátyám arcára, s már indultam az ajtó felé, mikor Will a csuklómat megragadva visszarántott.
- Nagyon vigyázz magadra – nézett mélyen a szemembe, majd szorosan átölelt.
- Vigyázok. Esküszöm – öleltem vissza, majd az ajtó előtt felkaptam a cipőm és a folyosón várakozó Aaronhez léptem. Megkapaszkodtam a vállába és felhúztam a cipőm.
- Sziasztok – hallottam az ismerős hangot, melytől kihagyott egy dobbanást a szívem, magam sem értem miért. Nagy dobbanással engedtem el a lábam, melyre épp felhúztam a cipőt, s tengelyem körül megfordulva Daviddel találtam szembe magam.
- Hello – motyogtam halkan.
- Hova készültök? – mosolyodott el halványan.
- Hát..Öö. Nem..Nem igazán tudom – hadartam és idegesen beletúrtam a hajamba, így kontyom az eddiginél is kócosabb lett.
- Az jó – nevette el magát David. Nem értettem ez miért is jó, furcsa volt, de ez lehet az arcomon is feltünhetett, ugyanis szemöldököm a magasba kúszott.
- Mennünk kell – karolt belém Aaron, én pedig gyorsan intettem Davidnek és mellé tátogtam egy szia félét.
Egy körülbelül negyed órás út után Aaron megállt egy nagyobb
parkolóban. Kiszálltunk és egy épület felé vettük az irányt. Az épületnek két
szárnya volt, melyeket egy hosszú harmadik épület köt össze. A két szárny
formája nem mindennapi volt, sokszögre hasonlítanám leginkább, és szinte az
egész épület üvegablakból állt. Lenyűgöző látványt nyújtott.
A forgóajtón belépve rögtön szembesültem a nagyvonalú biztonsági védelemmel. Az ellenőrző pultig vagy tizenkét biztonsági őr állt két oldalt és figyelték a beérkezők mozdulatait. Aaron a csuklómnál fogva a pultig vonszolt, mivel én olyannyira belemerültem az épület vizsgálatába, hogy megfeledkeztem a sétálásról. és lecövekeltem az üvegfolyosó közepén, ezzel akadályozva a siető embereket. Feleszméltem és elkezdtem az előttem haladó Aaronre figyelni, hogy hova is megyünk. Az ellenőrzőpultnál Aaron kezet fogott az ott álldogáló fickóval, majd dzsekijéből kihúzott egy pisztolyt és egy futószalagra helyezte, majd átsétált egy kapun, amiket a reptéren is alkalmaznak. Én meglepődve figyeltem a jelenetet, főleg a szalagon elhaladó fegyvert, majd bambulásomból egy elém álló hatalmas férfi zökkentett ki. aki egy csipogó rudat kezdett el húzgálni előttem.
- Mi a neve? – kérdezte mély hangon, amitől kirázott a hideg.
- Tener. És velem van – sétált Aaron a magas férfi mellé, aki mellett még Aaron is alacsonynak tűnt. A férfi abbahagyta az előttem való hadonászást a bottal és bűnbánó arccal arrébb állt.
- Elnézést Mr. Bronx. Nem tudtam, hogy a kisasszony..
- Semmi gond Johson – szakította félbe a nagydarab mondatát, majd megfogta a kezem és elhúzott, amint megtudtam, Johson mellett.
Egy mosolyt küldtem a nagydarab felé, aki meglepődve nézett rám, majd felvéltem fedezni egy bujkáló mosolyt a szája sarkában. Tekintetem ismét egyenesbe fordítottam, Aaron immáron mellettem haladt, és egy hatalmas hallban voltunk. A nagy helyiségen áthaladva jó pár lifthez érkeztünk, majd beszálltunk az egyikbe. Aaron egy kis táblán bepötyögött négy számot, majd megnyomta a mínusz kettes számot.
- Mr. Bronx, mi? – kérdeztem felidézve, hogy hívta a nagydarab, és elmosolyodtam.
- Hát, aki fontos ember.. – mosolygott le rám Aaron, és feltűnt, hogy még mindig fogja a kezem. Szemeim az összekulcsolódó ujjainkra vezettem, és halványan elmosolyodtam. Aaronnak nem mondtam volna, de megnyugtatott a közelsége, biztonságban éreztem magam, és melegséget éreztem belül. Nem is tudom hol, talán a gyomromban, vagy a szívemben? Aaron minden bizonnyal észrevette, hogy a kezeinket nézem, s lassan elengedte összekulcsolt ujjaink, majd teljesen eltűnt a keze melegsége.
- Bocsánat – hajtotta le fejét. Nem mondhattam azt, hogy nem baj, fogja csak nyugodtan a kezem, mert elég furcsán vette volna ki magát, így inkább hallgattam, bár legszívesebben megragadtam volna kezét.
- Hova megyünk? – kérdeztem a témát terelve, és persze a gondolataim.
- Az igazgató nem az irodájában akar veled találkozni, hanem a kiképzőközpontba, ami a föld alatt van. Most oda megyünk – mondta maga elé bámulva, a lift pedig épp ekkor megállt, s az ajtaja kinyílt. Egy rövidke folyosóra léptünk ki, majd megálltunk egy ajtó előtt. Aaron ismét beütött pár számot egy kis kijelzőn, az ajtó pedig szép lassan szétnyílt előttünk. Szorosan Aaron nyomában léptem be a helységbe, mely nem egy kis terem volt. A vége roppant messze volt tőlünk, és szélességre is jócskán nagy volt. Körbenéztem és rengeteg matracot láttam, küzdőterek voltak egymás mellett és üveggel elkerített szoba féleségek, melyek nem tudom mire szolgálhatnak.
- Mire számítsak Aaron? – kérdeztem, és kezem elkezdett remegni. Nem tudom, hogy az izgalomtól, a félelemtől, vagy esetleg az adrenalintól, csak azt tudom, hogy ha valaki a kezemre nézne, azt hinné idegrángásom van.
- Most bemész egy kis helységbe az igazgatóhoz, és ő nyilván beszélget veled egyest-másról – fordult felém.
- És oda nem jössz velem? – kérdeztem halkan. Aaron válaszként megrázta a fejét, a szívem pedig elkezdett hevesen verni. Nem akartam. Nem akartam, hogy egyedül keljen ezzel megbirkóznom, hogy egyedül menjek be egy helységbe egy számomra teljesen idegennel. Nem akartam, hogy Aaron egyedül hagyjon. Elkezdtem aggódni, hogy mégis mi lesz. Annyira felugrott a pulzusom, hogy megszédültem, és ha Aaron nem áll mellettem, biztosan a földön feküdnék zokogva. De ezzel szemben most Aaron ölelt magához szorosan, és zokogtam.
- Eli, figyelj rám – tolt el magától, és kicsit görnyedten állt, hogy a szemembe nézhessen. Most először szólított talán Elinek, és ez melegséget okozott bennem. Már az is megnyugtatott, hogy a szemébe nézek, mégis folytak még a könnyeim. – Nem ismerlek régóta, de abban biztos vagyok, hogy rendkívül erős vagy. Biztos vagyok benne, hogy nem lesz odabent semmi bajod Eli! Különben be sem engednélek oda – mondta, szinte suttogva. – Itt fogok állni az ajtó előtt, és ha csak rosszul érzed magad, vagy akármi, nyugodtan gyere ki, és elhúzunk innen a francba. Jó? – Nem tudom, hogy az nyugtatott meg, amiket mondott, vagy az hogy ő mondta, esetleg mindkettő. De az biztos, hogy erőt lehelt belém, ami nem mindenkinek szokott sikerülni. Letöröltem könnyeimet, majd ismét Aaronra szegeztem tekintetem.
- Köszönöm – mondtam, majd félve beléptem az irodába.
A forgóajtón belépve rögtön szembesültem a nagyvonalú biztonsági védelemmel. Az ellenőrző pultig vagy tizenkét biztonsági őr állt két oldalt és figyelték a beérkezők mozdulatait. Aaron a csuklómnál fogva a pultig vonszolt, mivel én olyannyira belemerültem az épület vizsgálatába, hogy megfeledkeztem a sétálásról. és lecövekeltem az üvegfolyosó közepén, ezzel akadályozva a siető embereket. Feleszméltem és elkezdtem az előttem haladó Aaronre figyelni, hogy hova is megyünk. Az ellenőrzőpultnál Aaron kezet fogott az ott álldogáló fickóval, majd dzsekijéből kihúzott egy pisztolyt és egy futószalagra helyezte, majd átsétált egy kapun, amiket a reptéren is alkalmaznak. Én meglepődve figyeltem a jelenetet, főleg a szalagon elhaladó fegyvert, majd bambulásomból egy elém álló hatalmas férfi zökkentett ki. aki egy csipogó rudat kezdett el húzgálni előttem.
- Mi a neve? – kérdezte mély hangon, amitől kirázott a hideg.
- Tener. És velem van – sétált Aaron a magas férfi mellé, aki mellett még Aaron is alacsonynak tűnt. A férfi abbahagyta az előttem való hadonászást a bottal és bűnbánó arccal arrébb állt.
- Elnézést Mr. Bronx. Nem tudtam, hogy a kisasszony..
- Semmi gond Johson – szakította félbe a nagydarab mondatát, majd megfogta a kezem és elhúzott, amint megtudtam, Johson mellett.
Egy mosolyt küldtem a nagydarab felé, aki meglepődve nézett rám, majd felvéltem fedezni egy bujkáló mosolyt a szája sarkában. Tekintetem ismét egyenesbe fordítottam, Aaron immáron mellettem haladt, és egy hatalmas hallban voltunk. A nagy helyiségen áthaladva jó pár lifthez érkeztünk, majd beszálltunk az egyikbe. Aaron egy kis táblán bepötyögött négy számot, majd megnyomta a mínusz kettes számot.
- Mr. Bronx, mi? – kérdeztem felidézve, hogy hívta a nagydarab, és elmosolyodtam.
- Hát, aki fontos ember.. – mosolygott le rám Aaron, és feltűnt, hogy még mindig fogja a kezem. Szemeim az összekulcsolódó ujjainkra vezettem, és halványan elmosolyodtam. Aaronnak nem mondtam volna, de megnyugtatott a közelsége, biztonságban éreztem magam, és melegséget éreztem belül. Nem is tudom hol, talán a gyomromban, vagy a szívemben? Aaron minden bizonnyal észrevette, hogy a kezeinket nézem, s lassan elengedte összekulcsolt ujjaink, majd teljesen eltűnt a keze melegsége.
- Bocsánat – hajtotta le fejét. Nem mondhattam azt, hogy nem baj, fogja csak nyugodtan a kezem, mert elég furcsán vette volna ki magát, így inkább hallgattam, bár legszívesebben megragadtam volna kezét.
- Hova megyünk? – kérdeztem a témát terelve, és persze a gondolataim.
- Az igazgató nem az irodájában akar veled találkozni, hanem a kiképzőközpontba, ami a föld alatt van. Most oda megyünk – mondta maga elé bámulva, a lift pedig épp ekkor megállt, s az ajtaja kinyílt. Egy rövidke folyosóra léptünk ki, majd megálltunk egy ajtó előtt. Aaron ismét beütött pár számot egy kis kijelzőn, az ajtó pedig szép lassan szétnyílt előttünk. Szorosan Aaron nyomában léptem be a helységbe, mely nem egy kis terem volt. A vége roppant messze volt tőlünk, és szélességre is jócskán nagy volt. Körbenéztem és rengeteg matracot láttam, küzdőterek voltak egymás mellett és üveggel elkerített szoba féleségek, melyek nem tudom mire szolgálhatnak.
- Mire számítsak Aaron? – kérdeztem, és kezem elkezdett remegni. Nem tudom, hogy az izgalomtól, a félelemtől, vagy esetleg az adrenalintól, csak azt tudom, hogy ha valaki a kezemre nézne, azt hinné idegrángásom van.
- Most bemész egy kis helységbe az igazgatóhoz, és ő nyilván beszélget veled egyest-másról – fordult felém.
- És oda nem jössz velem? – kérdeztem halkan. Aaron válaszként megrázta a fejét, a szívem pedig elkezdett hevesen verni. Nem akartam. Nem akartam, hogy egyedül keljen ezzel megbirkóznom, hogy egyedül menjek be egy helységbe egy számomra teljesen idegennel. Nem akartam, hogy Aaron egyedül hagyjon. Elkezdtem aggódni, hogy mégis mi lesz. Annyira felugrott a pulzusom, hogy megszédültem, és ha Aaron nem áll mellettem, biztosan a földön feküdnék zokogva. De ezzel szemben most Aaron ölelt magához szorosan, és zokogtam.
- Eli, figyelj rám – tolt el magától, és kicsit görnyedten állt, hogy a szemembe nézhessen. Most először szólított talán Elinek, és ez melegséget okozott bennem. Már az is megnyugtatott, hogy a szemébe nézek, mégis folytak még a könnyeim. – Nem ismerlek régóta, de abban biztos vagyok, hogy rendkívül erős vagy. Biztos vagyok benne, hogy nem lesz odabent semmi bajod Eli! Különben be sem engednélek oda – mondta, szinte suttogva. – Itt fogok állni az ajtó előtt, és ha csak rosszul érzed magad, vagy akármi, nyugodtan gyere ki, és elhúzunk innen a francba. Jó? – Nem tudom, hogy az nyugtatott meg, amiket mondott, vagy az hogy ő mondta, esetleg mindkettő. De az biztos, hogy erőt lehelt belém, ami nem mindenkinek szokott sikerülni. Letöröltem könnyeimet, majd ismét Aaronra szegeztem tekintetem.
- Köszönöm – mondtam, majd félve beléptem az irodába.
Amint beléptem a helységbe, megcsapott az erős férfiparfüm
illata, ami már szinte fojtogatta a torkom, így köhintettem párat. Az ajtóval
szemben egy fehér íróasztal állt, mögötte pedig egy zöld szék, melynek a hátát
bámultam. A következő pillanatban a szék megfordult és egy komoly tekintetű
férfi nézett rám. Rögtön egy tipikus maffiafilm jutott az eszembe, amikor az
áldozatot belökdösik az irodába, ahol egy háttal lévő széket kell pár
másodpercig bámulnia, majd az szép lassan megfordul, és ott ül benne a haragos
tekintetű keresztapa. A férfi olyan komoly tekintettel bámult rám, hogy
megfordult a fejemben, hogy sikítva kirohanok, majd jól megrugdosom Aaront,
hogy egy ilyen helyre hozott. A keresztapa tekintete a következő pillanatban
meglágyult, majd egy halvány mosoly ült ki az arcára, ami talán még jobban
megijesztett, mint a komoly keresztapa.
- Kiköpött Jelina vagy – nézett rajtam végig. Anyám neve hallatán gyorsabban kezdtem venni a levegőt. A férfi felállt zöld székéből és felém kezdett sétálni.
Talán a harmincas éveiben járhatott, annak is a végén. Feketés haja volt, melynek kusza szálait rengeteg zselé lapította le. Fekete kabát volt rajta és fekete farmer, de ha ez a feketeség még nem lett volna elég, fekete bőrcipőt viselt. Tiszta keresztapa fíling. Ha a neve az, hogy Hoze, Armando, vagy ilyesmi, esküszöm, hogy cigánykerekezve megyek ki ebből a helységből.
- Részvétem drága Elizabeth – ölelt meg, amely eléggé meglepett. – Édesanyád remek munkatárs volt, és ráadásul nagyszerű barát is. Senkinek nem kívánnék ilyen halált, de neki meg végkép nem – rázta szomorúan a fejét.
- Igen. Sajnálatos, ami történt. De tudtommal a munkája miatt történt, ami történt – szorítottam ökölbe a kezem. Dühös voltam, hogy a munkája miatt kellett meghalnia, és képes lettem volna ennek a nyomorult igazgatónak, vagy minek, lekeverni egy pofont. De az önuralmam szerencsére mindig is erős volt, így csak a tenyerembe mélyesztettem körmeim.
- Ezt nem tudjuk biztosra, Elizabeth. Viszont nem anyád miatt hívattalak ide, hanem miattad. Mr. Bronx már biztosan beavatott, hogy édesanyád nekünk dolgozott, és jelenleg a bátyád is tevékenykedik a mi megbízásunkból. Nem tudom, hogy apád múltjáról mennyit tudsz, de nem hiszem, hogy sokat. A lényeg, hogy egykor ő is a CIA ügynöke volt, így ahogy a bátyádnak, neked is a génjeidben van az a bizonyos rátermettség, ha minden igaz. Szeretnénk, ha te is a CIA csapatát erősítenéd. Tisztában vagyok vele, hogy kiváló vagy közelharcban, és hogy azt rengeteg formában tudod alkalmazni. Viszont itt ennél többre van szükségünk. Aaron említette, hogy a minap megvédted magad fegyverrel, tulajdonképpen késsel, de az is fegyver. Először a késsel való harcmódodat szeretnénk kifejleszteni, majd a jöhet a többi fegyver. Természetesen, csak ha te beleegyezel, hogy nekünk dolgozz – mondta, miközben előttem járkált.
Tudtam, hogy ilyesmiről lesz szó. Azt akarják, hogy nekik dolgozzak, én pedig már tudom mit fogok válaszolni. De a válaszom nem emiatt a férfi miatt lesz az, ami. Hanem anyám, Will, Lina és Aaron miatt. Mert bármit is teszek, legyen az jó vagy rossz, azt miattuk teszem, mert ők mindennél fontosabbak nekem.
- Kiköpött Jelina vagy – nézett rajtam végig. Anyám neve hallatán gyorsabban kezdtem venni a levegőt. A férfi felállt zöld székéből és felém kezdett sétálni.
Talán a harmincas éveiben járhatott, annak is a végén. Feketés haja volt, melynek kusza szálait rengeteg zselé lapította le. Fekete kabát volt rajta és fekete farmer, de ha ez a feketeség még nem lett volna elég, fekete bőrcipőt viselt. Tiszta keresztapa fíling. Ha a neve az, hogy Hoze, Armando, vagy ilyesmi, esküszöm, hogy cigánykerekezve megyek ki ebből a helységből.
- Részvétem drága Elizabeth – ölelt meg, amely eléggé meglepett. – Édesanyád remek munkatárs volt, és ráadásul nagyszerű barát is. Senkinek nem kívánnék ilyen halált, de neki meg végkép nem – rázta szomorúan a fejét.
- Igen. Sajnálatos, ami történt. De tudtommal a munkája miatt történt, ami történt – szorítottam ökölbe a kezem. Dühös voltam, hogy a munkája miatt kellett meghalnia, és képes lettem volna ennek a nyomorult igazgatónak, vagy minek, lekeverni egy pofont. De az önuralmam szerencsére mindig is erős volt, így csak a tenyerembe mélyesztettem körmeim.
- Ezt nem tudjuk biztosra, Elizabeth. Viszont nem anyád miatt hívattalak ide, hanem miattad. Mr. Bronx már biztosan beavatott, hogy édesanyád nekünk dolgozott, és jelenleg a bátyád is tevékenykedik a mi megbízásunkból. Nem tudom, hogy apád múltjáról mennyit tudsz, de nem hiszem, hogy sokat. A lényeg, hogy egykor ő is a CIA ügynöke volt, így ahogy a bátyádnak, neked is a génjeidben van az a bizonyos rátermettség, ha minden igaz. Szeretnénk, ha te is a CIA csapatát erősítenéd. Tisztában vagyok vele, hogy kiváló vagy közelharcban, és hogy azt rengeteg formában tudod alkalmazni. Viszont itt ennél többre van szükségünk. Aaron említette, hogy a minap megvédted magad fegyverrel, tulajdonképpen késsel, de az is fegyver. Először a késsel való harcmódodat szeretnénk kifejleszteni, majd a jöhet a többi fegyver. Természetesen, csak ha te beleegyezel, hogy nekünk dolgozz – mondta, miközben előttem járkált.
Tudtam, hogy ilyesmiről lesz szó. Azt akarják, hogy nekik dolgozzak, én pedig már tudom mit fogok válaszolni. De a válaszom nem emiatt a férfi miatt lesz az, ami. Hanem anyám, Will, Lina és Aaron miatt. Mert bármit is teszek, legyen az jó vagy rossz, azt miattuk teszem, mert ők mindennél fontosabbak nekem.
*******
