*8

(FRISSÍTETT!)

*******

A déli nap meleg sugarai betörtek a függöny melletti kis résen, szinte égették az ágyban alvó lány bőrét. Lassan nyitotta fel szemhéját, majd megdörzsölte szemeit. Nem sietve lépkedett ki a szobából, ahol síri csend uralkodott.
A konyhába ment, annak reményében, hogy talál egy kis teának való növényt. Végig nézte a konyha szekrényeinek mind egyes zugát, de nem akadt semmi iható, vagy ehető a kezébe.
A fürdőbe ment, hogy elkészüljön és elmenjen venni némi evésre és ivásra alkalmas dolgot.
Pár perc alatt el is készült, és indulásra készen állt a bejárat előtt. Kis szövettáskája egyik fülét jobb vállára dobta, majd vidáman kilépett a lakásból. Amikor kilépett a kissé komor folyosóra szomorúság fogta el. Sokkal szívesebben lett volna otthon, az anyjával, teázgatnának, hallgatná anyja siránkozását arról, hogy elvégezte a középiskolát, de még ötlete sincs, mit kezd életével. De otthon lenne, az
Megrázta fejét, mintha evvel a gondolatait is elzavarná agyából, majd a lifthez lépett, és megnyomta a gombot. Az ajtó néhány másodperc múlva nyílt is és egy öltönyös fiú lépett ki a liftből, Eli pedig vele egy időben beszállt.
Aranyos puccoska.

anyjával, és neki ennyi bőven elég lenne.

Csak egy pillanat töredékéig látta a fiút, valami mégis megfogta benne. Úgy vonzotta, mint egy mágnes, és úgy is érezte, hogy ha hozzá ér többé nem akarná elengedni. A mágnesesség örökké hozzátapasztaná. Különös módon, szinte figyelmen kívül hagyta, hogy külsőre egy puccos, beképzelt sznobnak nézett ki. Valamit mégis látott benne.
Tekintetét csak akkor vette le a fiúról, amikor a lift ajtó teljesen bezárult.

^{……………………………………………………………………………………………………………………}

Hosszas szenvedés után sikerült átcipelnie a tucatnyi szatyrot a hallon. Párszor mérgelődött magában egy-egy sort, hiszen az emberek nyüzsögtek a helységben, mégsem jutott egyiknek sem az eszébe hogy segítsen neki. Türelmetlenül várta, hogy a lift leérkezzen, de az csak nem akart megérkezni.
- A lift jelenleg nem üzemel, kisasszony – szólt oda neki egy negyven év körüli pasas, akin piros egyenruha volt, minden bizonnyal ő a portás.
- Hogy az a… - mérgelődött Eli, majd idegesen felvette a földre helyezett szatyrait és megindult a lépcsők felé.
Nem üzemel egy lift sem a három közül, valamit jól elronthattak. Most cipelhetem ezeket a szutykokat fel a világ tetejére. Persze, semmi baj nincsen evvel. Az volt a mai napra a tervem, hogy húsz kilót cipeljek fel a lépcsőkön…

Eli rendesen elmerült a gondolataiban, teljesen kizárva a külvilágot. Arra eszmélt, hogy valaki meglöki a vállát. Nem volt nagy a lökés, de éppen elég, hogy elveszítse egyensúlyát magas sarkú cipőjében, és visszaessen azon a pár lépcsőfokon, amit az előző szinttől haladt felfelé.
Az esés közben karját reflexből kinyújtotta, hogy megtámaszkodjon valamiben, jelen esetben a padlóban. De karja mintha gumiból lenne, úgy csuklott össze alatta, amire ennek következtében rá is esett. Egész karját átjárta a fájdalom, aminek hatására fel is szisszent. Szorosan hunyta össze szemeit, várva, hogy elmúljon a fájdalma, viszont egy kéz megragadta fájó karját és felrántotta a hideg padlóról.
- Normális vagy!? – üvöltött rá, és elrántotta karját az ismeretlen kezei közül. Jobb kezével dörzsölni kezdte karját, hátha a dörzsöléstől elmúlik a karjába nyilalló fájdalom.
- Bocsánat nem akartam – mondta egy komor hang. Eli irányába kapta fejét, és szemben találta magát avval a fiúval, akivel a liftnél is találkozott. A cuki kis puccoska.. Eli végigvezette tekintetét a fiún, de most nem öltönyben volt, mint előző találkozásukkor. Egy laza fekete, mélyülepű nadrág volt rajta, egy fehér atléta és egy szintén fehér futócipő.
- Legközelebb figyelj oda puccoska – fordult el, és elkezdte szedegetni szatyrait, de egy nehezebb szatyor felvételekkor karja, mintha nem lett volna benne csont, összerogyott a súly alatt. – Nem hiszem el. Nem elég, hogy fel kell cipelnem több száz szatyrot ezen a nyamvadt lépcsőn, egy idióta csicsás pasi még le is lök. Kellett nekem idejönni erre a nyamvadt puccos telepre – mormogta magában. Háta mögött megköszörülte valaki a torkát. A fiú még mindig ott állt és hallgatta, ahogy Eli magában mérgelődik. Felvont szemöldökkel nézett a lányra.
- Ha gondolod, az idióta csicsás pasi segíthet felcipelni a cuccaid – mosolyodott el féloldalasan. Eli megforgatta szemeit, karjait pedig keresztbefonta. A fiú még mindig mosolyogva kémlelte Eli arcát. A lány érezte a fiú tekintetét magán, hangosan kifújta a levegőt, majd enyhített arcvonásain.
- De csak mert lebénítottál. Miattad életképtelenné váltam – mondta Eli, és a szatyrok felé mutatott – Kezdheted is – mondta a fiúra nézve. A fiú mosolyogva megrázta fejét, majd a szatyrokért nyúlt és elindult felfelé.
- Hova is kéne vinnem? – torpant meg néhány lépcsőfok után.
- Még öt emelettel feljebb – mosolyodott el gúnyosan Eli, a fiú pedig elindult.

Néhány emelettel, és jó sok lépcsővel később a fiú megkönnyebbülve tette le a folyosóra bevezető ajtó elé a szatyrokat. Eli kinyitotta az ajtót, majd pár másodperc múlva vissza is csukta. A fiú értetlenül nézett Elire, aki kuncogását próbálta visszafogni, majd miután sikerült neki komoly tekintettel nézett az idióta fejet vágó fiúra.
- Még egy emelettel feljebb – harapta be ajkait.
- Most ugye csak szórakozol? – túrt bele dús hajába a fiú. Eli követte a fiú mozdulatait, majd hosszasan nézte Őt, egy fejrázással tért vissza gondolataiból.
- Nem. Segítek, a jobb kezem még használható – nyúlt néhány szatyorért. A fiú halk kuncogásba kezdett, Eli pedig értetlen arckifejezéssel nézte, ahogy a fiú kezét a szája elé tartva kuncog. Aranyosnak találta a kuncogását, maga sem tudta miért.
- Na jó. Mi olyan mulatságos puccoska? – tette csípőre kezeit. A fiú elkomolyodott, de mosolya ott bujkált ajkain, amiről kis gödröcskéi is árulkodtak.
- Kicsit más dolog jutott eszembe erről a mondatról – mondta mosolyogva, majd elnevette magát. Eli felvont szemöldökkel nézte a nevető fiút, majd tudatán kívül, elmosolyodott. Felkapott néhány szatyrot, majd a még mindig nevető fiúra nézett.
- Most akkor segítesz, vagy nem?
- Jövök már – kapta fel a maradék szatyrot.

Útközben felfelé kuncogott még párat, amin Eli szüntelenül mosolygott. Nem tudta még mindig hogy miért, de mosolyt csalt az arcára ez a fiú, bár ezt próbálta leplezni előtte. A lakás ajtaja elé érve, Eli lerakta végre a nehéz holmikat, a fiú is így tett, majd mosolyogva Elire nézett.
- Üdvözöllek a puccos telepen, szomszéd! – tárta szét karját nagy vigyorral az arcán. Eli szemöldök ráncolva nézte a fiú mozdulatsorát, nem értette miről beszél, ez a fiúnak is feltűnt. – A szemközti lakásban lakom – mutatott magamögé. Eli bólintott, jelezve, hogy érti. Kínos csend állt be kettejük között, a fiú szüntelenül kémlelte Eli arcát, aki ezt érezte, zavarát pedig lehajtott fejjel, kulcscsomóját tanulmányozva próbálta palástolni.

A csendben Eli tisztán hallotta, ahogy a vele szemben álló srác ki és belélegzi a levegőt. Akarata ellenére is, felvette a fiú légzési ütemét, és vele egyszerre jutatta oxigénhez tüdejét. A következő pillanatban már nem hallotta a fiú lélegzetét, azt hitte, hogy elment. Felemelte fejét, hogy megbizonyosodjon arról, hogy a srác, köszönés és minden egyéb nélkül otthagyta. Amikor fejét felemelte kellemes csalódás érte, mert a fiú még mindig ott állt és épp szólásra nyitotta száját. Magassága, csak most tűnt fel Eli számára, bár mellette mindenki magas volt.
- Egyébként, David vagyok – mosolygott Elire.
- Elizabeth – nyújtotta kezét a fiú felé, aki az övét Eliébe helyezte. A lány az összeérő kezeikre szegezte tekintetét, s eszébe jutott, mikor fogta meg valaki olyannak a kezét, akit teljes szívéből szeretett. Amikor ez eszébe jutott, néhány könnycsepp kúszott szemébe, kezét pedig kirántotta a fiú keze közül.
- És Elizabeth…
- Csak Eli. Nem szeretem az Elizabethet – szakította félbe Davidet.
- Szóval, Eli. Nem tetszik ez a hely? – nézett a lány szemébe, Ő viszont kerülte a szemkontaktust és tekintetét körbevezette a helységben, majd megállapodott egy tűzoltó készüléken. Úgy nézte az eszközt, akárcsak ha farkasszemet nézne vele. David elmosolyodott a lány cselekedetén, de úgy tett, mintha fel sem tűnt volna neki, hogy Eli kerüli a szemkontaktust, Ő továbbra is a lány szemeit nézte.
- Olyan komor, és tele van komoly, csicsás emberekkel – fintorgott Eli. – Még ezt a folyosót is utálom. Olyan sötét, és unalmas. Igazán feldobhatnák, legalább pár virággal – résnyire zárta szemeit, s maga előtt elképzelte, mennyivel szebb és kellemesebb hatása lenne a komor, sötét folyosónak, ha egy kis átalakítást vezetnének le rajta.
- Hmm. Én már megszoktam – vont vállat. – Délután nem jönnél el velem valahova? Kiengesztelnélek az életképtelenné tevésed miatt – mosolygott David.
- Ha kitalálsz olyan programot, ami nekem is tetszene, akkor legyen – vont vállat Eli.
Igazából nem akart a fiúval több időt tölteni. Úgy érezte, hogy már így is túl közel került hozzá, pedig nem is ismeri igazán. Nem akart egy fiú közelébe sem kerülni. Tanult a múltban történtekből, és elhatározta, hogy többet nem kerül olyan közel senkihez sem, mint néhány évvel ezelőtt. Tudta, hogy David nem fog rájönni, mit is szeret csinálni, mi az, ami őt is lekötné.
David mosolyogva méregette Elit, agyalt, hogy mi az, ami tetszene neki.
- Szerintem, te olyan tipikus forrócsokizgatós, parkban sétálgatós típus vagy, bár lehet inkább teázgatós. Igen, teázgatós vagy – gondolkozott David. Eli tátott szájjal nézett Davidre, nem gondolta, hogy kitalálja mit szeret. Mégis, szinte teljesen elmondta, hogy mi az, amit ő szívesen csinál. – Eltaláltam? – vigyorgott szélesen.
- Majdnem. Az első tipped volt jó, forrócsoki mániás vagyok – mosolygott Davidre, és magát is meglepte, hogy belenézett a szemébe. Szinte elveszett mogyoróbarna szemében, mintha elvarázsolná a tekintetével.
- Remek! Akkor hétkor találkozunk itt, és utána mehet a randi – villantotta meg fogsorát David. Eli a randi szó hallatára felkapta fejét, s már kezdte volna gondolatát megosztani a vigyorgó fiúval, miszerint ez csak egy baráti találkozó, azonban a nagy lendülettel kinyíló lakásajtó elterelte figyelmét.
Lina, amint megpillantotta, hogy egy fiú van Eli társaságában, mosolyra húzta száját. Örömét leplezve fordult barátnője felé, aki zavarban volt, ezt semmilyen módon nem tudta volna leplezni. Fehér ruhájának alját gyűrkélte, amit hétköznapokra nem igazán vett volna fel, de gondolta, megpróbál beilleszkedni az itteni környezetbe.
- Hali – köszönt vidáman Lina, és egy nagy mosoly kíséretében a fiú felé intett. – Lina vagyok – nyújtotta kezét.
- Én David vagyok – bólintott a lány felé.
- Lizi jönnöd kéne, Aaron már halálra aggódta magát miattad – magyarázta Lina. David felkapta a fejét, amikor a fiú nevet hallotta. Eltöprengett, hogy ez a bizonyos Aaron, Eli barátja lenne…
- Én nem is zavarok tovább. Akkor majd találkozunk – mosolygott Elire, majd intett a mögötte nagy vigyorral álló szőkeségnek.

Amint David belépett lakása ajtaján, Lina megragadta Eli kezét, aki még mindig a becsukódott ajtót figyelte, majd a túlbuzgó lány berángatta Elit a lakásba.
A kanapén Aaron ült, aki Eli beléptére felkapta a fejét, s idegesen pattant fel addigi ülőhelyéről.
- Mégis hol a fenében voltál? Mi lett volna, ha valaki megint megtámad? Nem volt nálad fegyver sem, nem vagy kiképezve sem. Hol voltál? – Aaronból csak úgy áradtak a kérdések.
- Vásároltam – tartotta magasabbra a szatyrokat Eli – Nem támadott meg senki, azon kívül, hogy az egyik puccos ember lelökött a lépcsőről és most fáj a karom. Fegyvert meg miért hordanék magamnál? Használni sem tudom – vont vállat, és a kanapéra dőlt. Aaron idegesen hajába túrt, majd a lányhoz hajolt.

- Ha bajod esik, akkor az a te bajod. Egyébként, holnap beviszlek a központba és elkezdünk kiképezni – mondta Aaron, miközben visszatelepedett a kanapéra, és kezei közé fogta kávéját.
- És azt megtudhatnám végre, hogy pontosan melyik rendvédelmi, kémes izébizénél dolgozott anyám, és nem mellesleg a bátyám? – sétált Eli a ablakhoz, s San Francisco sürgő-forgó életét kezdte tanulmányozni.
- Mivel még hivatalosan nem vagy az ügynökség dolgozója, így semmi konkrét információt nem árulhatok el neked – felelte a fiú.
- Aaron kérlek, mint barát a barátnak elmondhatod. Senki nem tudja meg, hogy elmondtad – foglalt helyet Eli Aaron mellett. A fiú előre dőlt, s fejét karjaival megtámasztva gondolkodott, majd tekintetét a tőlük pár méterre álldogáló Linára szegezte.
- Istenem – sóhajtott Lina – Már itt sem vagyok – s ezzel levett egy könyvet a könyvespolcról, s a szobájába vonult.
- Hallgatlak Aaron.